Bemutatjuk csapatunkat: Kory White

 Kategória: Egyesület, Felnőtt

Első Extraligás szezonunkra készülünk, csapatunkat több poszton is megerősítettük, a korábbi években nálunk játszók mellett új arcokkal is találkozhatunk majd. Ismerkedjetek meg a Szent Benedek Balatonfüred Röplabda Akadémia felnőttcsapatának játékoskeretével.

A kanadai Kory White januárban ünnepli majd 23. születésnapját. Legutóbb hazájában, az Alberta Egyetem „Pandák” becenevű csapatában játszott, két évvel ezelőtt tagja volt hazája Universiade válogatottjának- a feladó-átló posztján láthatjuk majd játszani.

Kory fejlődni és tanulni szeretne, ezért vette célba Európát. —Szerettem volna átjönni játszani a tengerentúlra, ezért örültem a balatonfüredi lehetőségnek. Sokat kell még fejlődnöm játékban, de erre minden segítséget megkapok itt. Akkor lennék elégedett, ha szezon végén a legjobb négyben végeznénk —avatott be terveibe.

jk

A legjobban kávét szeret kortyolgatni, ha egy steakkel kedveskedünk neki, akkor biztosan nagyon örül neki. Kedvenc filmje a „Holt költők társasága”, Robin Williams felejthetetlen alakításával. A könyvek közül Ruth Rendell „A lopott élet” című műve a kedvence. Otthon, Kanadában van egy cicája, akivel nagyon szeret játszani-hiányzik is neki.

Kapcsolódó hírek