U13-as Magyar Bajnokság II. osztály – 6. forduló

 Kategória: Egyesület, U13

U13-as csapatunk március 8-án, Tatabányán, vett részt, a mini bajnokság, VI. fordulóján.

Lányok korai indulás után, 9:30-kor már kezdték az első meccsüket, és egymás után három majd egy kis pihenő után még egy mérkőzést játszottak le. Az első mérkőzésen a Tatabánya csapatával játszhattak a lányok, ahol bár az első szettben szépen helyt álltak, sajnos alul maradtak. Második mérkőzést, mivel az ellenfél nem tudod kiállítani 8 főt, verseny kívül játszották le a lányok. Az utolsó két mérkőzésen már kicsit megfáradva játszott csapatunk, de helyenként szép játékot is láthattunk. Így a versenyen, IV. helyen zárt a Szent Benedek.

 

Szalay Andrea:

Múltkori teljesítményünk után a mostani versenyen nyújtottakkal sokkal elégedettebb vagyok, bár azért voltak hullámvölgyek. Úgy gondolom, egy- egy jobban sikerült játszma után, ők is meglepődnek a teljesítményükön és valamiért ez negatívan hat rájuk. Sokkal több van bennük, mint eddig ezt meg tudták mutatni, remélem, hogy a következő hazai rendezésű mérkőzésen felszabadultabban tudnak majd játszani a lányok. Várunk mindenkit sok szeretettel szurkolni!

 

Csapat tagjai: Dömötör Nóra, Kiss Borostyán, Paulin Liza, Tóth Eszter Erzsébet, Rostási Kincső Alexandra, Vajai Anna, Szommer Boglárka, Kardos Zsanett, Czétényi Fruzsina, Katona Hanna

 

Eredmények:

TRSE – SZBBRA 3:0 (-18, -7, -11)

SZBBRA – BTDSE Taksony – A 3:0 (0, 0, 0)

Szombathelyi SI A – SZBBRA 3:0 (-20, -20, -17)

SZBBRA – Sümeg-Dabronc 0:3 (9, 17, 9)

Kapcsolódó hírek