Első extraligás meccsünkön megszereztük az első győzelmünket

 Kategória: Felnőtt

Az esélyeknek megfelelően nyertünk első bajnokinkon, de a Diósgyőr a második és harmadik szettben megszorongatta csapatunkat.

A venezuelai Nelmaira Valdez szerezte az első Extraligás pontunkat, majd a DVTK szerzett először 1 pontnál nagyobb előnyt. (5-7) Megrázták azonban magukat a lányok, Dubravka Vukoja remekül osztogatta a labdákat, amiket a társak magabiztosan értékesítettek is, és egy 6-0-ás szériával megalapozták a folytatását a játszmának. (11-7) Becsülettel küzdöttek a diósgyőriek, de az előnyünket magabiztosan tudtuk tartani és megnyertük az első Extraligás szettünket is. (25-20)

Sokáig úgy tűnt, hogy a második játszmában sem lesz komolyabb gondunk, Courtney Baker jött be feladó posztra, és 16-10-ig ő is jól mozgatta a csapatot, akkor azonban két labdáját is lefülelték a túloldalon, ami elbizonytalanította. Megremegtek a  kezek a támadásban, a Diósgyőr pedig annál sokkal jobb csapat, hogy az ilyen megingást ne használja ki és a hajrára sikerült egyenlítenie. (20-20) Nem ment a játék, így a vendégek jutottak először szettlabdához, de miután ebből hármat is sikerült hárítanunk-igazi csapatként küzdve, 26-25-nél már mi szerválhattunk a szettért és elsőre hoztuk is. (27-25)

Villámrajtot vett a DVTK  a harmadik játékrészben. Ameddig nálunk semmi, náluk szinte minden sikerült, másodedzőnk, Mészáros Péter lánya Zsófi, remekül szállt be a meccsbe és irányította a miskolciakat. Csupán egyszer sikerült felzárkóznunk (15-15), de a szettet váratlanul magabiztosan hozták a vendégek. (22-25)

A negyedik játszmában azonban már nem volt pardon. Szebbnél szebb pontokkal pillanatok alatt megléptünk, 16-6-nál érezhető volt, hogy csak idő kérdése, mikor lesz vége a meccsnek. Végül a szettet 25-13-ra megynyertük és ezzel 3-1-re az első Extraligás találkozónkat is. Sajnos az örömünkbe, üröm is vegyült, Vacsi Evelin az utolsó szettben bokasérülést szenvedett-reméljük rövid idő alatt rendbejön. Jobbulást Evi!

Milodanovic Andrea: Történelmi győzelmet arattunk, ez az első sikerünk az Extraligában. Nem vagyok teljesen elégedett, mert ennél tudunk mi sokkal jobban is játszani. Érezhetően volt egy kis lámpalázuk a lányoknak. A negyedik szettben játszottuk a saját játékunkat, és ennek nagyon örülök. Kemény meccs vár ránk a jövő héten Kaposváron, fontos találkozó lesz, szeretnénk megnehezíteni az ellenfelünk dolgát.

Toma Sándor: Méltó ellenfelei voltunk a füredieknek, a lányok akaratával elégedett voltam. A két külföldi játékosunk még nincs csúcsformában, de a hazai mag egy nagyon színvonalas, szép labdameneteket hozó találkozót tudott játszani. Nem járunk rossz úton.

Szent Benedek Röplabda Akadémia – DVTK 3-1 (20, 25, -22, 13)
Balatonfüred, zárt kapuk mögött, vezette: Mezőffy, Kiss

SZBRA: Vacsi, Dubravka, Valdez, Szerényi, White, Skoric M. Csere: Fáth (L), Baker, Araczki, Zen vezetőedző: Milodanovic Andrea
DVTK: Sitku, Kovács, Kiss, Beddingfield, Kundrák, Szajkó Csere: Dömsödi (L), Egri, Mészáros, Horton vezetőedző: Toma Sándor

Fotók: Szente Benjamin

Kapcsolódó hírek