Győzelem a bajnoki főpróbán

 Kategória: Felnőtt

A bajnokság előtti utolsó edzőmeccsünket is megnyertük az MTK ellen Budapesten.

Szombaton későn ért haza a csapat a kétnapos nyíregyházi tornáról, ahol három kemény mérkőzést játszottak a lányok, így a szakmai stábtól vasárnapra pihenőt kaptak. Hétfőn azonban már újra edzés szerepelt a programban, majd kedden este egy újabb edzőmeccsre utaztunk az MTK otthonába.

Az első két szettben a legerősebb hatosunk volt a pályán és ez meg is látszódott a teljesítményen. Szemre is szép támadásaink voltak, jól ment a játék, és ismét az egyik legnagyobb erényünket, a csapatmunkát lehetett dicsérni. Nem is csoda, hogy sima szettekkel szereztünk 2-0-ás vezetést. A folytatásban több felállást is kipróbált vezetőedzőnk, a cserék is több időt töltöttek a pályán, ami lehetőséget adott MTK-nak a felzárkózásra. Ezzel éltek is a hazaiak és szoros szettekben egyenlítettek. A döntő játszmában ismét az alapcsapat volt a pályán, ami meghozta a végső sikerünket.

Ez volt az utolsó edzőmeccsünk az Extraliga rajtja előtt, legközelebb már bajnoki pontokért megy a küzdelem.

Jövő vasárnap 17 órától a Szabadidő- és Konferenciaközpontban a Diósgyőr ellen kezdjük a szezont.

MTK – Szent Benedek Röplabda Akadémia 2-3 (-17, -20, 25, 22, -15)

Milodanovic Andrea: Minden mérkőzés tanulságos, ez a mai meccsünkre is igaz volt. Tudtam cserélni, ki tudtunk próbálni több felállást is és megint azt tudom mondani, hogy kiválóan működtünk csapatként. Azok a játékosok, akik nem voltak a pályán, ugyanúgy együtt éltek a mérkőzéssel, örültek minden pontnak, a cseréink motiváltan és jó játékkal szálltak be. Ez a hozzáállás nagyon nagy erényünk és a jövőbeni sikereink kulcsa is egyben. Azt gondolom, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben mindent megtettünk azért, hogy meccseken is fel tudjunk készülni a bajnokság rajtjára, a csapat készen áll a kezdésre. A hátralévő napokban folytatjuk az edzéseket és „finomhangolunk”. Szeretném megköszönni klubunk vezetőségének és az ellenfeleknek, hogy ebben nagyon nehéz és kiszámíthatatlan helyzetben a lehető legbiztonságosabb körülmények között tudunk meccseket játszani.

Az MTK ellen pályára lépő játékosok: Fath Kinga, Baksa Panna, Szerényi Gréta, Kory White, Vacsi Evelin, Araczki Gyöngyvér, Dimitric Miona, Nevena Skoric, Vukoja Dubravka, Valdez Neilmaria, Zen Isabella, Bleicher Nóra, Marija Skoric, Court Herbin-Baker

Kapcsolódó hírek