Igazi csapatként működtünk az első edzőmeccsen

 Kategória: Egyesület, Felnőtt

Egy hónapja kezdtük meg a felkészülést az első Extraligás szezonunkra, kemény fizikai munka mellett egyre komolyabb hangsúlyt kapott a taktikai felkészítés is. A szakmai stáb szerdán, a TFSE elleni edzőmérkőzésen mérhette le, hogy milyen állapotban van a csapat.

A meccs amikor tényleg nem az eredmény számított, hanem a játék és a meccsélmény.

Majdnem napra pontosan féléve, egész pontosan 192 napja, március 11-én játszottuk utolsó mérkőzésünket, akkor a Gödöllő ellen nyertünk idegenben.

Egy ilyen hosszú szünet és az elmúlt hónap kemény munkája után az edzőmeccseken megszokottnál is felfokozottabb hangulatban vártuk a TFSE elleni első összecsapást.

A szakmai stáb célja kettős volt. Szerették volna lemérni azt, hogy amit az edzéseken gyakoroltak a lányok, mennyire működik meccshelyzetben, illetve mindenki kellő időt töltsön a pályán.

Az első játszmában sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a végjátékban egyértelmű fölénybe kerültünk és hoztuk a szettet. A folytatásban egyre olajozottabban kezdett működni a játékunk, a stabil nyitásfogadás mellett a blokkok is jól működtek és támadásban is szép megoldásokat mutattak a lányok. A harmadik játszmát megkapták a cserejátékosok, de ez egy pillanatig sem látszódott a pályán. Összeszedett és lelkes játékkal ez a szett is a miénk lett.

A két csapat vezetőedzői megegyeztek, hogy egy „bónusz” játszmával zárják a találkozót, amit ugyan a vendégeink megnyertek, de egy pillanatig nincs okunk szomorkodni.

A kezdet jól sikerült és ami ennél fontosabb, szép folytatást sejtet.

Milodanovic Andrea: Nagyon örülök, hogy végre meccset tudtunk játszani és annak még jobban örülök, hogy a lányok nagyon jó hozzáállással és helyenként egészen jó játékkal rukkoltak elő. Nagyon sok olyan dolgot láttam meccshelyzetben, amit edzésen gyakoroltunk, remekül működött együtt a csapat, éles helyzetekben is jól együtt tudunk játszani. Hatalmas meglepetés volt a 16 éves Miona Dimitric játéka, olyan pontokat hozott kiélezett szituációban, amiket eddig nem láttunk tőle, vezére tudott lenni a csapatnak. A többiekkel is maximálisan elégedett vagyok és jó volt látni, hogy igazi csapatként tudtunk működni végig. Az első meccs sikere adta plusz motivációval folytathatjuk a felkészülésünket.

Kapcsolódó hírek