Szakmai igazgatónk újra a röplabda szövetség elnökségében

 Kategória: Egyesület, Felnőtt

Németh Lajos öt évre került a sportág vezetésbe.


Újabb öt évig Kovács Ferenc vezeti elnökként a Magyar Röplabda Szövetséget (MRSZ) – döntöttek a küldöttek a sportszervezet pénteken megtartott őszi, egyben tisztújító közgyűlésén. A sportvezetőt, aki egyedüli jelölt volt a posztra, egyhangúlag választották ismét elnöknek.

A tíztagú elnökség összetétele ugyanakkor jelentősen változott, az eddigi tagok közül csak klubunk szakmai igazgatója, Németh Lajos Ancsin Ildikó, Baran Ádám és Orosz Ferenc lesz tagja ezúttal is a testületnek. Mellettük Buday Balázs, Kárpáti László, Sarlós Márton, Tálos Péter, Varga Péter és Weczera Csaba alkotja majd a legfőbb döntéshozó szervet.

Németh Lajos akadémiánk alapítása óta segíti a munkánkat, a röplabda szövetség elnökségének két évtizede tagja, a Szakmai Kollégiumot is ő vezeti. Az új elnökség megválasztása után azt mondta, hogy az elmúlt néhány évben nagyszerű útra lépett a szövetség és most lehetőség nyílik arra, hogy a tovább fejlődjenek.

— Az infrastrukturális fejlesztések mellett —úgyis mint a szakma első számú képviselője —fontos, hogy a következő években szakmailag is meg tudjuk valósítani azokat az elképzeléseket és terveket, amikről évek óta beszélünk. Erre most lehetőségünk van és ez az amit legfőbb célként tűztem ki a következő ciklusra —mondta Németh Lajos.

Kovács Ferenc, aki egyben Nyíregyháza polgármestere is, 2015 óta az MRSZ elnöke. Azóta a sportág látványos fejlődésen ment keresztül: a női válogatott három Európa-bajnokságon vett részt, a tavalyi kontinensviadalnak ráadásul Magyarország társházigazdája volt.

Kapcsolódó hírek