U19-es csapataink a korosztály I. és II. osztályában egyaránt megmérettetnek a 2021/22-es szezonban.

Utánpótlás igazgató: Kormos Mihály

Technikai vezető: Sarkady Péter Pál

Edzők:

  • Mészáros Péter
  • Varga Tomas
  • Besenyei Attila
  • Papp Zsófia

Nagy örömünkre szolgál, hogy a 2017/2018-as bajnoki szezon kezdete óta Németh Lajos, a magyar röplabda sport egyik emblematikus képviselője letette a voksát Akadémiánk mellett, és a szakmai stábot erősíti. Óriási szakmai tudásával, elkötelezettségével erősíti csapatunkat. Nem csak az utánpótlás, hanem a felnőtt csapat munkáját is segítve vesz részt a mindennapokban.

A felnőtt csapat mellett klubunknál kiemelt jelentőségű az utánpótlás kérdése. Hisszük, hogy a magyar röplabdának szüksége van tehetséges játékosokra, olyan fiatalokra, akikkel ez a sportág a nemzetközi mezőnyben is nagy sikereket érhet el. Ehhez kellenek olyan egyesületek Magyarországon, ahol a gyerekek képzett szakemberek irányításával, a megfelelő háttér biztosításával magas színvonalon edzhetnek, fejlődhetnek, versenyezhetnek. Célunk, hogy a nyugat-magyarországi térségben ebben élen járjunk.

Az Akadémiának határozott, jól megfogalmazott céljai vannak. A szakmai stábot, akik az egyesület mindennapi életét szervezik, irányítják fiatalos lendület és nagyfokú elhivatottság jellemzik.
Az utánpótlás bázis építése mellett törekszünk arra is, hogy megtaláljuk azokat a szakembereket, akik példa- és iránymutatásukkal igazi sportolókat, jó embereket képeznek, nevelnek.

Összességében elmondható, hogy az Akadémiánál azért dolgozunk, hogy megszerettessük ezt a sportot a gyerekekkel, hogy érezzék a játék örömét, az összetartozást és hogy minél nagyobb sikereket érjenek el az iskolapadon kívül is.

Edzők
Adatok
Vezetéknév Keresztnév Születési év Poszt Magasság
Darvasi Rebeka Flóra 2004
Egri Boglárka 2005
Gazsó Szofi 2004
Horváth Sára 2003
Jacsó Borbála 2004
Krakoczky Csenge 2005
László Zsuzsanna 2006
Lovász Kinga 2005
Mayerhoffer Hédi Anna 2005
Schneider Vanessa 2006
Spándli Virág 2003
Tokos Eszter 2004
Tomanóczy Eszter 2006
Losonczki Luca 2005
Bernáth Viktória Laura 2006
László Krisztina 2006
Magyarossy Anna Judit 2006
Meszlényi Lilla 2005
Nagy Vivien Martina 2004
Őry Kata 2003
Pál Anna 2006
Pintér Jázmin Noémi 2005
Polányi Panna 2006
Schuj Zsófia 2006
Simon Réka 2006
Széles Luca 2006
Garamvölgyi Milla 2006
Kulcsár Anna 2005
Vezetéknév Keresztnév Születési év Poszt Magasság
Darvasi Rebeka Flóra 2004
Egri Boglárka 2005
Gazsó Szofi 2004
Horváth Sára 2003
Jacsó Borbála 2004
Krakoczky Csenge 2005
László Zsuzsanna 2006
Lovász Kinga 2005
Mayerhoffer Hédi Anna 2005
Schneider Vanessa 2006
Spándli Virág 2003
Tokos Eszter 2004
Tomanóczy Eszter 2006
Losonczki Luca 2005
Bernáth Viktória Laura 2006
László Krisztina 2006
Magyarossy Anna Judit 2006
Meszlényi Lilla 2005
Nagy Vivien Martina 2004
Őry Kata 2003
Pál Anna 2006
Pintér Jázmin Noémi 2005
Polányi Panna 2006
Schuj Zsófia 2006
Simon Réka 2006
Széles Luca 2006
Garamvölgyi Milla 2006
Kulcsár Anna 2005
Vezetéknév Keresztnév Születési év Poszt Magasság
Darvasi Rebeka Flóra 2004
Egri Boglárka 2005
Gazsó Szofi 2004
Horváth Sára 2003
Jacsó Borbála 2004
Krakoczky Csenge 2005
László Zsuzsanna 2006
Lovász Kinga 2005
Mayerhoffer Hédi Anna 2005
Schneider Vanessa 2006
Spándli Virág 2003
Tokos Eszter 2004
Tomanóczy Eszter 2006
Losonczki Luca 2005
Bernáth Viktória Laura 2006
László Krisztina 2006
Magyarossy Anna Judit 2006
Meszlényi Lilla 2005
Nagy Vivien Martina 2004
Őry Kata 2003
Pál Anna 2006
Pintér Jázmin Noémi 2005
Polányi Panna 2006
Schuj Zsófia 2006
Simon Réka 2006
Széles Luca 2006
Garamvölgyi Milla 2006
Kulcsár Anna 2005