Kategória: U10

Nálunk még a nyúl is profi röplabdás!

A Szent Benedek Röplabda Akadémia ad otthont március 20-án, vasárnap az idei első U10 Országos Manó Bajnokságnak, ami a Magyar Röplabda Szövetség hivatalos rendezvénye.

Ezen a napon az ország minden tájáról érkeznek gyerekek Balatonfüredre, hogy együtt röplabdázzanak. Összesen 17 csapat nevezett, a Szent Benedek Röplabda Akadémia 5 együttessel vesz részt a programon. A gyerekek speciális technikával, könnyített labdával játszanak, korcsoportukban még nincs eredményszámítás. A meccsek 12 percesek  és minden csapat négyszer lép majd pályára. A nap végén a résztvevők ajándékkal térhetnek haza.

A korosztályos verseny figurája a nyuszi. Ami meg is látogatja a kicsiket a régiófesztiválon, fotózkodni lehet vele, sőt, ha úgy tartja kedve, röplabdázni is beáll a gyerekek közé!

Kormos Mihály utánpótlás szakmai igazgató SZBRA: A program célja, hogy minél inkább megszerettessük a sportot, a röplabdát a gyerekekkel. Örömmel készülünk a rendezvényre és szeretettel várjuk a hozzánk érkező gyerekeket. Azon leszünk, hogy a nap végén mindenki remek élményekkel térjen haza.

Kapcsolódó hírek