A felnőtt csapat mellett klubunknál kiemelt jelentőségű az utánpótlás kérdése. Hisszük, hogy a magyar röplabdának szüksége van tehetséges játékosokra, olyan fiatalokra, akikkel ez a sportág a nemzetközi mezőnyben is nagy sikereket érhet el. Ehhez kellenek olyan egyesületek Magyarországon, ahol a gyerekek képzett szakemberek irányításával, a megfelelő háttér biztosításával magas színvonalon edzhetnek, fejlődhetnek, versenyezhetnek. Célunk, hogy a nyugat-magyarországi térségben ebben élen járjunk.

Az Akadémiának határozott, jól megfogalmazott céljai vannak. A szakmai stábot, akik az egyesület mindennapi életét szervezik, irányítják fiatalos lendület és nagyfokú elhivatottság jellemzik.

Az utánpótlás bázis építése mellett törekszünk arra is, hogy megtaláljuk azokat a szakembereket, akik példa- és iránymutatásukkal igazi sportolókat, jó embereket képeznek, nevelnek.

Összességében elmondható, hogy az Akadémiánál azért dolgozunk, hogy megszerettessük ezt a sportot a gyerekekkel, hogy érezzék a játék örömét, az összetartozást és hogy minél nagyobb sikereket érjenek el az iskolapadon kívül is.

U15-ös csapatunk a 2022/23-es szezonban a korosztály II. osztályban szerepel. Célunk a lehető legeredményesebb szereplés, de mindenekelőtt a fiatalok fejlődése.

Utánpótlás igazgató: Kormos Mihály

Technikai vezető: Komáromi Kristóf

Edzők:

  • Besenyei Attila
  • Szmik György
  • Papp Zsófia

Nagy örömünkre szolgál, hogy a 2017/2018-as bajnoki szezon kezdete óta Németh Lajos, a magyar röplabda sport egyik emblematikus képviselője letette a voksát Akadémiánk mellett, és a szakmai stábot erősíti. Óriási szakmai tudásával, elkötelezettségével erősíti csapatunkat. Nem csak az utánpótlás, hanem a felnőtt csapat munkáját is segítve vesz részt a mindennapokban.

Adatok
Vezetéknév Keresztnév Születési év
Bernát Anna 2008
Debreczeny Dorka Fanni 2010
Horváth Dorka 2008
Horváth Gréta 2008
Hőbe Rebeka Rózsa 2008
Józsa Rebeka 2009
Kis Gréta 2010
Kiss Blanka 2008
Lakatos Luca Virág 2010
Nagy Fruzsina 2009
Németh Izabella 2009
Paulin Liza Erzsébet 2008
Rostási Kincső Alexandra 2008
Szalontai Borbála 2009
Stankovics Réka 2008
Tóth Boglárka 2009
Uza Flóra Viktória 2008