Rendkívül nehéz visszavágó vár ránk a Kaposvár ellen
A Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén nem sikerült nyerni a Kaposvár ellen idegenben.
Ahogyan az várható volt, nagyon szorosan indult a találkozó, mi és a Kaposvár is többször vezetett. Igazi kupameccset láthattunk: minden labdamenetnek komoly volt a tétje. A végjátékban, 20-20 után két kisebb megingásunkat kihasználva a Kaposvár meglépett két ponttal. Vezetőedzőnk, Dejan Desnica időt kért, rendezte a sorokat és gyorsan jött is az egyenlítés 22-nél. A hazaiak azonban ismét megrázták magukat, szettlabdához jutottak, amelyből a másodikat értékesítették is. (25-23)
Álomszerűen kezdődött a második játszma. Szinte tökéletes játékot mutattunk be, fogadásban nagyot javultunk, ez pedig a támadásaink minőségét is meghatározta. A Kaposvár 4-0-nál szerezte az első pontját, majd 9-2-nél a másodikat, így nem volt kérdés, hogy egyenlítünk. Pillanatra sem inogtunk meg, a hazaiak tehetetlennek bizonyultak, így gyorsan egyenlítettünk is. (12-25)

A harmadik szettben nem sikerült megtartanunk a fölényünket és egy, az első felvonáshoz hasonló szoros küzdelem bontakozott ki. A szett elején jobbára a hazaiak vezettek, de csak minimális volt az előnyük. A játszma középső szakaszában ugyan átvettük a vezetést, és az esélyünk is megvolt arra, hogy nagyobb előnybe kerüljünk, de minden alkalommal hibát vétettünk. A hajrá kaposvári előnnyel kezdődött, de az első játszmalabda már a miénk volt, majd a második a hazaiaké, ők pedig éltek is ezzel, így lezárták szettet. (26-24)

A negyedik játszmában gyorsan előnybe kerültünk, ismét nagyon jó képet mutatott a játékunk. Azonban nem tartottuk a távolságot, 14-9-es vezetésünknél érthetetlen hibákat követtünk el. Hiába kért időt Dejan Desnica, nem törte meg a Kaposvár lendületét, így a hazaiak egyenlítettek 14-nél. Ha nem is a szett elején látott magabiztossággal, de ismét elmentünk 2-3 ponttal, így a hajrát mi kezdtük előnyben. Már 23-19-re is vezettünk, amikor teljesen érthetetlenül jött egy rövidzárlat. A Kaposvár ezt kihasználta, és sorozatban hat pontot szerezve megnyerte a játszmát és a mérkőzést is. (25-23)
Helyzetünk nem reménytelen, ha jövő szombaton a második játszmában mutatott teljesítményt hozzuk az egész mérkőzésen, akkor bejuthatunk a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. Ehhez a szurkolóinkra is nagy szükségünk lesz. A visszavágót jövő hét szombaton játsszuk 18 órától a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban.
Dejan Desnica: A második szett kivételével mindegyik nagyon szorosan alakult. A megnyert játszmában mi irányítottunk, a többiben a fontos pillanatokban nem koncentráltunk eléggé. Ellenfelünk kihasználta, hogy jobban ismeri az igen alacsony termet. Optimista vagyok, mert ha úgy játszunk a visszavágón, mint a második szettben, akkor meglehet a továbbjutás a Kaposvár ellen.
Kaposvári NRC-Szent Benedek RA 3:1 (23, -12, 24, 23)

