Milodanovic Andreával, a felnőtt csapat vezetőedzőjével beszélgettünk

 Kategória: Egyesület, Felnőtt

Mint arról korábban beszámoltunk Andi és csapata már egy hete megkezdték a felkészülést. Komoly munka folyik, a lányok napi két edzésen készülnek. Délelőttönként a nagy hőséggel dacolva szabadtéren edzenek, délután viszont a teremben folyik a munka. A keretből még ugyan vannak hiányzók, akik a következő hetekben csatlakoznak majd, de így is remek hangulatban és nagy lelkesedéssel vágtak bele a lányok a felkészülési programba.

Milodanovic Andreával beszélgettünk két edzés között:

“Október első hétvégéjén indul az SZBBRA első NB I-es szezonja. Nagyon izgatottan várom, hogy újra magas színvonalon dolgozhassak a csapatommal. Azt mondhatom egy hét edzés után, hogy ezzel nem csak én, hanem a játékosok is így vannak. Új kihívás, új célok várnak ránk.

Ebben a szezonban a fő cél az lesz, hogy egy jó közép mezőnybeli csapatot alkossunk, de ha bármilyen lehetőség adódik, biztosan élni fogunk a lehetőséggel, hogy előrébb lépjünk. Augusztus 6-án kezdtük meg a közös munkát, egyre keményebb edzések várnak a lányokra. Párhuzamosan zajlik a fizikai és technikai felkészülés. Nincs könnyű dolgunk, de a tavalyi év is bebizonyította, hogy a kemény munka meghozza a gyümölcsét. A lányok nem okoznak csalódást, azzal a lendülettel és kedvvel edzenek, ahogy azt vártuk tőlük. Büszkék vagyunk arra, hogy kellő profizmussal állnak a feladatok előtt. Októberig azonban még sok edzés és edzőmeccsek is várnak ránk. Türelmesen építjük a csapatot, ami a jövőnket jelenti, hiszen azt szeretnénk, hogy évről évre egyre erősebbek legyünk.

Nagyon jó érzésekkel tértem vissza Balatonfüredre, hiszek abban, hogy egy remek szezon áll előttünk. Remélem, hogy a szurkolóink is ennyire izgatottak, ezúton is üzenem nekik, hogy várjuk őket az NB I-ben is! :)”

 

Nagyon jó munkát, kitartást és sok sikert kívánunk mindenkinek!

Hajrá Füred! Hajrá Szent Benedek!

Kapcsolódó hírek