Meccsről meccsre építkezünk!
Akadémistáinkat speciálisan fejlesztő edzéstervvel dolgozunk!
Mint ismert, az idei szezon első extraligás mérkőzését néhányan betegség miatt kénytelenek voltak kihagyni. Volt, aki pedig épphogy felépülve játszott Kaposváron. Bár akadémistáink számára kezdésnek tagadhatatlanul nagy kihívás volt az erős kaposvári csapat, a lányok szépen kezdik felvenni a ritmust. Tudtuk, hogy nem az első meccsen fogjuk a csúcsformánkat mutatni, célunk a lassú de biztos építkezés, mérkőzésről mérkőzésre!
Szabó Krisztina az elősző szezonban a rájátszásban csatlakozott az extraligás csapathoz, amit az egyébként utánpótlás válogatottban is rendszeresen szereplő fiatal, már akkor hatalmas lehetőségként élt meg. Az első meccs előtt kényszerpihenőn volt, emiatt még nem tudta a legjobb formáját hozni, de a Vasas SC elleni másodikra már nagyon készül!
Szabó Krisztina Ivetta: A Kaposvár elleni meccs előtt sajnos csak egy nappal tudtam csatlakozni a csapathoz, ami meg is látszott a teljesítményemen. Nagyon izgultam is, hiszen ez volt az első meccsünk. Túl vagyunk rajta, és próbálunk ennél csak jobban teljesíteni! A Vasas SC elleni meccset az egész csapat várja, nagyon motiváltak vagyunk! A felkészülési tornán már sikerült nyernünk ellenük, mindent megpróbálunk megtenni a mostani győzelemért is, és úgy gondolom, ha elég összeszedettek vagyunk, sikerülni is fog!
Szakály Stefánia az előző szezonban csereként már a felnőtt alakulat tagja volt. Idén több kihívással néz szembe, hiszen amellett, hogy kezdő játékos lett az extraligás együttesben, a Szent Benedek Középiskola tanulójaként idén érettségizik. Az idei szezon első meccsét ki kellett hagynia, de a másodikra már nagyon készül!
Szakály Stefánia: Nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam részt venni a szezon első mérkőzésén, de a pihenőnek köszönhetően már jól vagyok, és teljes erőbedobással készülünk a lányokkal az előttünk álló megmérettetésekre, fizikálisan és mentálisan egyaránt!
Kiss Blanka Extraliga-újoncunk sem lehetett ott az első mérkőzésen, de úgy érzi, napról napra egyre többet fejlődik!
Kiss Blanka: Nagy figyelmet fordítok arra, hogy újra játékba lendüljek, mind technikai mind taktikai értelemben, mert szeretném, hogy számítsanak rám az edzőim és a csapattársaim! A mentális egészségem érdekében pedig figyelek a gondolataimra és a bennem felmerülő kérdésekre. Úgy érzem, a fejlődésem biztosított, az edzőim gondoskodnak arról, hogy minél többet tanuljak és kihozzák belőlem a legtöbbet. Izgatottan várom az első extraligás meccsemet!
Varga Tomas edzőtársaival együtt olyan edzéstervet dolgozott ki, amely kifejezetten akadémistáinkra szabott. Emellett nagyon motiváló a lányoknak, hogy olyan profi, remek hozzáállású játékosokat sikerült igazolnunk, mint Simona Jelinkova szlovák ütő, aki már csapatkapitányként is irányítja és buzdítja fiatal társait!

SZBRA-KNRC 2024.10.04. Fotó:Muzslay Péter

