Kecskeméten zárta a szezont U17 I.osztályú csapatunk!
Egy győzelmet és egy vereséget hoztunk a helyosztó tornáról!
Az U17-es bajnokság záróeseményeként Kecskeméten vettünk részt egy háromcsapatos tornán, ami a végső helyezésekről döntött. Csapatunk izgalmas játékkal megnyerte a Kaposvár elleni első mérkőzést, a hazai gárda elleni második meccsen feladónk sérülését követően azonban alulmaradtunk, így végül a 9. helyen zártuk a kilenccsapatos bajnokságot.
Puspán Balázs edző: Első meccsünket a Kaposvári Sportiskola ellen játszottuk. Győztes nyitójátszma után 2:1-es hátrányba kerültünk, majd óriási küzdelemben egyenlítettünk. A mindent eldöntő ötödik játszmában a térfélcserét még hátrányban vettük, de sikerült onnan is felállni, és maratoni csatában nyerni. Mindössze fél óra szusszanás után a házigazda Kecskemét csapata következett, amely papírforma szerint legyőzhető lett volna, de 1-1 es szettállásnál sajnos megsérült a feladónk, és bárhogy próbálkozunk, nem tudtuk mezőnyjátékosokkal megoldani a feladatot. A negyedik szettet szorossá tettük, de ott már elfogyott az energia. A torna végén sajnos mi szomorkodhattunk, a 9.helyen fejeztük be a bajnokságot.
A KASI elleni meccs óriási élmény volt, a gyerekek szívüket- lelküket és minden energiájukat odatették a pályára, a kaposvári lányok szintúgy, csak dicséret illeti őket is. Sajnos a Kecskemét ellen ez a sérülés nagyon rosszkor jött. Nem tudtuk a helyzetet megoldani. Így sem mondhatok rosszat senkire, mert összesen 9 szettet végigcsinálni egy nagyon magas hőfokú 5 szettes első meccs után egy mezőny és egy libero cserével, az irtózatos munka, hozzáteszem négy U15-ös játékossal a pályán, akik közül ketten még csak 13-14 évesek.
Az egész évet értékelve úgy gondolom, hogy ha azzal a kerettel tudunk végig versenyezni, amivel nyáron elkezdtük a munkát, illetve nincsenek az utolsó időszak szerencsétlen sérülései, akkor egy nagyon fiatal U17-es csapattal is benne lehetett volna egy szép eredmény is a szezonban. De a röplabdában, ahogy máshol sincs “volna” és “majdnem”, így a stábbal azon dolgozunk, hogy a következő szezon még eredményesebb legyen a gyerekek fejlődését szem előtt tartva. Köszönjük a szülők és az egyesület támogatását, a lányoknak köszönöm az egész éves munkájukat, büszke vagyok rájuk!
U17 I.osztály helyosztó 7-9.helyért
KASI U17 sárga-SZBRA 2:3
(22-25,25-17,25-22,23-25,11-15)
SZBRA-KESI Röplabda Akadémia ‘A’ 1:3
(20-25,27-25,12-25,21-25)

Puspán Elena, Kristóf Kata, Gál Anna, Horváth Lora, Ishaku Abigél Lucy, Nánási Anna, Balogh Rebeka Hanna, Barna Boglárka, Széll Hanna.Vezetőedző:Puspán Balázs
