Újabb két győzelmet zsebelt be U18 II.osztályú csapatunk!

 Kategória: U18

A Sopron és a Szombathely csapata ellen nyert U18-as gárdánk!

A szezon második tornáját is teljes sikerrel zárta U18 II.osztályú csapatunk. Miután a füredi lányok a szeptemberi első alkalommal legyőzték a Győr és a Dág alakulatát, most hétvégén a Szombathely és a Sopron csapatával szemben kerekedtek felül.

A Sopron csapata ellen kezdtük a szombathelyi tornát. Magabiztosan, jó csapategységet mutatva, csupán kisebb hibákkal játszottunk. Határozottan nyertük mindhárom szettet.

A hazai csapat elleni első játszmát gyengén kezdtük, nagy hátrányból álltunk fel, majd egészen a játszmalabdáig meneteltünk, a végén azonban végül kis hiba miatt alulmaradtunk. Lelkesen, nagy bizonyítási vággyal mentünk neki a második játszmának. Koncentrált játékkal, jó hangulatban, a cserepad lelkes szurkolása mellett szoros állásból nyertük meg a szettet. A harmadik, negyedik játékrészt pedig már magabiztosan hoztuk.

Varga László edző: Nagyon szépen küzdöttünk, különösen a második mérkőzésen, mikor nagy hátrányból képesek voltunk felállni! Kiemelkedő volt a csapategység, örülök, hogy ezt a tornát is két győzelemmel sikerült zárnunk! Köszönjük a szülőknek a szurkolást!

Szalayné Sebők Éva U18 II.osztály Nyugat alapszakasz

SMAFC-Líceum-SZBRA II. 0:3 (20-25,21-25,15-25)

SZBRA II.-SZOSI B 3:1 ( 24-26,27-25,25-9,25-19)

Császár Rebeka, Gyüre Elina, Nemes Maja, Sári Patrícia, Balaskó Vivien, Pfeffer Marina. Kovács Zsófia, Gacza Katinka. Vezetőedző: Varga László

Kapcsolódó hírek