“A cipőfűzőnknek is nyerésre kell állnia”

 Kategória: Egyesület

A Gödöllő ellen játssza első mérkőzését NB1-es csapatunk. Interjú Fésüs Irén vezetőedzővel

Vasárnap kezdi a bajnokságot NB1-es csapatunk. Mit tudunk az ellenfélről? Hogyan készülünk, és mit vársz a Gödöllő elleni első mérkőzéstől?

Ami papíron látható, azt látjuk. Ez persze nem sok mindent jelent önmagában, mert például az rengeteget számít, hogy sikerült az ellenfelünk felkészülése. Mi a lehető legerősebb verzióra készülünk. Tudjuk, hogy a centereik jó játékerőt képviselnek, rutinosabbak, mint mi, úgyhogy nekünk a rutint mással kell pótolni. Lendülettel, gyorsasággal, kitartással és állóképességgel. Én csak és kizárólag az elvégzett munkában hiszek és mi rengeteg feladatot elvégeztünk augusztus óta, ennek pedig előbb-utóbb lesz eredménye. A játékosaim nagyon készülnek, nagyon akarnak. Az a fontos, hogy ezt az akaratot a játékba tudjuk visszaforgatni, ne menjen át egy erőlködő görcsölésbe.

Mi a reális elvárásod a hétvégével kapcsolatban?
Aki engem ismer, az tudja, hogy mindig nyerni megyek! Most is úgy megyünk, hogy minden egyes idegszálunkkal nyerni akarunk. A cipőnkön a fűzőt is úgy kell beállítani, hogy nyerésre álljon! Hogy aztán ez az elszántság mire elég, meglátjuk.

Mi a csapattal kapcsolatos víziód erre a szezonra?
Most a munkának a legnehezebb szakaszába érkeztünk, hogy a „játékospalántákból” csapatot kell építeni. Ez minden edző legnehezebb feladata. Meg kell találni mindenkinek a helyét, nemcsak testileg, lelkileg is, utána pedig mindezt összefésülni. Nekem a legfontosabb, hogy ezeket a fiatal játékosokat mindenre megtanítsam, ami szükséges ahhoz, hogy ezen az NB1-es szinten tudjanak játszani. Ez rengeteg munka, de én nagyon szeretek tanítani, kifejezetten szeretem ezt a korosztályt. Ebben a szezonban, ebben a bajnokságban ez a cél. Az, hogy ez a tanulás mennyire lesz sikeres, meghatározza az eredményességünket. A cél az, hogy benne maradjunk az NB1-ben. De annak még inkább örülnék, ha ezt a cél túlszárnyalnánk!

 

 

 

 

 

Kapcsolódó hírek