A balatoni csobbanás mellett a röplabdát sem hanyagolja

 Kategória: U11-U12

Katona Zita(U11) a hónap utánpótlás játékosa arról is beszélt, miben tudott leginkább fejlődni idén.

Hogyan értékeled az idei röplabda szezont?
Az idei év számomra nagyon élvezetes volt, mivel Györgyi nénivel és Gabi nénivel (szerk:Halász Györgyi, Lövei Gabriella edzők) a változatos, megerőltető, de játékos edzéseknek meglett az eredménye. Csapatunk sok mérkőzésen sikeresen vett részt, ráadásul eljutottunk Tatabányára is. A tornák révén rengeteg élménnyel gazdagodtam.     

Mit gondolsz a saját idei teljesítményedről? Miben sikerült leginkább fejlődnöd?
Minden megmérettetésen igyekeztem kihozni magamból a legjobbat, a biztos nyitásaimmal tudtam leginkább támogatni a csapatomat. Habár fizikailag is erősödtem, az alkarérintésben sikerült a legjobban fejlődnöm.

Mit vársz a következő sportévtől?
Őszintén remélem, hogy a következő évben még több helyre eljuthatok a csapattal és bízom benne, hogy szeptembertől ismét együtt edzhetek minden jelenlegi társammal.  

Mik a személyes céljaid a jövőre nézve rövid és hosszú távon?
Rövid távon az U13-ban szeretnék játszani, de középiskolai tanulmányaim mellett, vagy akár ezek után is szeretnék majd röplabdázni az egyesület játékosaként.  

Hogyan töltöd a nyarat?
Júniusban nagy örömmel vettem részt a Szent Benedek Röplabda Akadémia nyári táborában, már harmadik alkalommal. Itt új barátokra tettem szert, illetve Tomas bácsi (szerk:Varga Tomas edző)edzései is emlékezetesek maradnak számomra. A nyár második felében az Arácsi Népház szervezésében veszek majd részt néhány gyalogtúrán Veszprém megyében, illetve a családommal megyünk fürödni Örvényesre és az Isztriára.  

Mennyit foglalkozol röplabdával a nyáron? Hogyan próbálod megőrizni az erőnlétedet?
Naponta röplabdázom két testvéremmel a kertben, de hasizom gyakorlatokat is végzek rendszeresen. Szívesem biciklizem és görkorcsolyázom Pécselyen, de a hőségben leginkább a csobbanást élvezem a Balatonban. 

Kapcsolódó hírek