A legkisebbek is a legjobb kezekben maradnak

 Kategória: Egyesület

Besenyei Attila, Szmik György és Bede Tamás továbbra is klubunk gyermekeiért dolgoznak

Besenyei Attila dolgozik tovább az U15-ös korosztállyal, de a következő szezontól az U13-as csapatok vezetőedzője is lesz. Az U15-ös csapat tavaly a 6. helyen végzett a bajnokságban, elsődleges célja idén is a II.osztályban való tisztes helytállás.

„Jelentősen átalakul a csapat, hiszen 6 gyerek feljebb lép egy korosztállyal, és 15 új játékos érkezik az U13-as korosztályból. Ennél a korosztályváltásnál az is kihívás, hogy a gyerekeknek a 4 – 4 elleni játékból át kell szokniuk a 6 – 6 elleni játékra„ -mondta.

Az U15-ös korosztály nyári edzéstervében a heti három kardió mellett speciális mozgásokból álló alapkondi edzés a feladat.
Trénerünk már most dolgozik az éves edzéstervek előkészítésén, hiszen az U15-ös csapat mindenkinél korábban, augusztus 14-én megkezdi az elméleti és gyakorlati részből álló felkészülését.

Szmik György edzőnk két éve foglalkozik az U13-as korosztállyal, idén a csapat már a döntőig jutott, végül a 4. helyen végzett a bajnokságban. Szakemberünk a legkisebbek-U10-U11-U12-felkészülését is segíti.

„Az U13-as korosztály átmenet a kis- és nagy gyerekek között, a korábbi játékosságot már kemény edzésmunka váltja fel. A gyerekek alap technikai megoldásokat, játékszituációkat tanulnak meg”-fogamazott Szmik György.

Bede Tamás a zánkai gyerekek edzője nagy sikernek könyveli el az U12 III. osztályú csapat 3.helyezését. Az egészen kicsik terelgetése mellett az U13 III. osztályú csapatot is vezeti. Szerinte a különböző klub által szervezett rendezvények is nagyon sokat hozzátesznek a gyerekek fejlődéséhez, önbizalmához.

„A gyerekek minden évben várják a klub saját versenyeit, de nagyon nagy lehetőség számukra a Vollé Röpsuli is, ahol meg tudják mutatni, mire képesek, és nagyszerű élményeket szerezhetnek„-mondta Bede Tamás.

Besenyei Attila és Szmik György edzők továbbra is a legkisebbekért dolgoznak

Kapcsolódó hírek