“A röplabda megtanított arra, hogy bízzak a társaimban”

 Kategória: U17

Lovász Kinga(U17) november hónap utánpótlás játékosa lett.

Hogyan kerültél a röplabda közelébe, és a Balatonfüredi Röplabda Akadémiához?

Szülővárosomban, Bonyhádon kezdtem el röplabdázni nyolc éves koromban, Gulyás Péter bácsi
edzésein szerettem meg ezt a sportot. Nagyon tetszett, hogy csapatsport és számíthatok a társaimra.

Mit ad Neked a sport? Miért szerettél bele a röplabdába?

A röplabda megtanított arra, hogy bízzak a társaimban és segített abban is, hogy kitartóbbá és
türelmesebbé váljak. Sok barátot és ismerőst köszönhetek ennek a sportnak.

Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást a sporttal kapcsolatos elfoglaltságaiddal?

Eddig nem okozott gondot a tanulás és a sport összeegyeztetése. Próbálom beosztani az időmet,
hogy mindenre maradjon, amire csak szeretném.

Hogy érzed magad a Szent Benedek Középiskolában?

Nagyon örülök, hogy végül erre az iskolára esett a választásom. Jól érzem magam itt, sok barátot és
kedves embert ismertem meg az elmúlt másfél év során. Annak külön örülök, hogy fantasztikus a
közösség, a kollégiumban pedig nagyon segítőkészek a nevelőim.

Az iskola és a sport mellett biztos nem sok szabadidőd van. De ha mégis akad, mivel, kivel töltöd?

A szabadidőm nagy részét otthon töltöm a családommal, barátaimmal és a kiskutyámmal. Ilyenkor
gyakran megyünk kirándulni, ami az egyik kedvenc szabadidős tevékenységem. Ha itt maradok a
kollégiumban, akkor sétálgatok a Balaton parton.

Egy sportolónak fontos, hogy jól ossza be az energiáit. Ehhez a pihenés is elengedhetetlenül szükséges.
Te hogyan pihensz?

Szeretek egyedül pihenni, ilyenkor filmet nézek vagy alszom. Általában hétvégén van több
szabadidőm, ilyenkor igyekszem feltöltődni, kipihenni a hétköznapok fáradalmait.

Milyen tartalmakat nézel? Mit olvasol, kiket követsz?

Elsősorban a romantikus könyveket szeretem. Filmek terén leginkább vígjátékokat és
dokumentumfilmeket szoktam nézni.

Mennyit és mire használod a közösségi média felületeit?

A közösségi médiát elsősorban kapcsolattartásra használom a családommal és a barátaimmal.
Továbbá az aktuális híreket, eseményeket követem.

Mit teszel a környezetvédelemért?

Nem szemetelek, igyekszem vászontáskával elindulni vásárolni, hogy ne kelljen műanyag szatyrot
kérnem. Nem hagyom csöpögni a csapot és a lámpát is lekapcsolom, ha nem vagyok a szobában.
Szeretek kerékpározni is, ezért ha tehetem, biciklivel közlekedem.

Hogyan látod magad 5 és 10 év múlva? 

Szeretném még sokáig folytatni a röplabdát és extraligába feljutni. Mindenképpen szeretnék
továbbtanulni majd főiskolán vagy egyetemen, de konkrét elképzelésem még nincs e téren.

Kapcsolódó hírek
U17 I.