Az országos selejtezőbe jutott a Szent Benedek Középiskola csapata!
A Vetési Albert Gimnázium és a Szent Benedek Középiskola csapata jutott tovább a Diákolimpia Veszprém vármegyei döntőjéből!
A Vetési Albert Gimnázium gárdája nyerte a Diákolimpia Veszprém vármegyei döntőjét, a Balatonfüredi Szent Benedek Középiskola “A” csapata másodikként végzett, így a füredi lányok az országos selejtezőben képviselhetik iskolájukat.
A Szent Benedek Iskola sportcsarnokában rendezett versenyen először a Szent Benedek Középiskola két gárdája mérkőzött meg egymással. Szoros meccsen mutathatták meg a csapatok tudásukat, a népes szurkolótábor pedig látványos labdameneteknek örülhetett. A találkozót az iskola “A” csapata nyerte.
A fürediek után a Lovassy László és a Vetési Albert Gimnázium csapata küzdött meg, a mérkőzést a Vetési csapata nyerte. Ezután a két vesztes, majd a két nyertes együttes csapott össze. Ennek eredményeként a Vetési jutott egyből az országos elődöntőbe, a fürediek pedig az országos selejtezőben folytathatják a versenyzést.
Eredmények:
Balatonfüredi Szent Benedek Középiskola és Kollégium (A) -Balatonfüredi Szent Benedek Középiskola és Kollégium (B) 3:0
Lovassy László Gimnázium – Vetési Albert Gimnázium 0:3
Balatonfüredi Szent Benedek Középiskola és Kollégium (B)-Lovassy László Gimnázium 3:1
Vetési Albert Gimnázium-Balatonfüredi Szent Benedek Középiskola és Kollégium (A) 3:0
Diákolimpia “A” csapat: Horváth Lora, Barna Boglárka, Szabó Lujza, Tulok Nóra, Samu Hanna, Szender Maja, Németh Emília, Ishaku Abigél, Gál Anna, Széll Hanna, Benkő Kinga, Bakony Anna. Megbízott edző: Puspán Balázs
Diákolimpia “B” csapat: Németh Innocencia, Kolláth Hanna, Balaskó Vivien, Vincze Kíra, Jakab Lili, Detrik Nárcisz, Guba Lotti, Knoll Henrietta, Visnyei Natália, Blahó Nóra, Rudolf Dorina, Rab Rebeka. Megbízott edző: Varga László

A Vetési Gimnázium és a Szent Benedek Középiskola csapata jutott tovább a Diákolimpia vármegyei döntőjéről

