Baksa Pannával a keretben kezdi meg felkészülését a junior válogatott

 Kategória: Egyesület

Jövő héten már Eb-selejtezőt játszanak a lányok.

Leiszt Máté irányításával csütörtökön Nyíregyházán kezdi meg a felkészülését a jövő hétvégi lengyelországi Eb-selejtezőre a nő junior válogatott. A keretben ott van csapatunk liberója, Baksa Panna is. A felkészülés rövid lesz, május 17-én busszal utaznak a selejtező helyszínére, Zielona Gorára, ahol 19-én már pályára is lépnek Ukrajna ellen.

-Nagyon nehéz csoportba kerültünk, hiszen a lengyelek, a csehek és az ukránok is nagyon jó erőt képviselnek, de az a korosztály korábban tett már csodát, hiszen kijutottak a 2018-as U17-es Európa-bajnokságra” – mondta el az esélyekkel kapcsolatban a magyar szövetség hivatalos oldalának Leiszt Máté, a juniorok szövetségi kapitánya.

-Nem volt hosszú a pihenő, múlt hét szerdán még bronzmeccset játszottunk a Kaposvár ellen, de örömmel megyek a válogatottba. Büszke vagyok rá, hogy a junioroknál is ott lehetek a keretben, ami biztosan nagyon sok tanulsággal jár majd. Nehéz csoportba kerültünk, de a csapat képes arra, hogy szép és sikeres selejtezőt teljesítsen-mondta Baksa Panna, aki már szerdán elutazott a felkészülés helyszínére, Nyíregyházára.

A magyar válogatott Eb-selejtezői (Zielona Góra, Lengyelország):
Május 19., csütörtök 16:00 Magyarország–Ukrajna
Május 20., péntek 19:00 Lengyelország–Magyarország
Május 21., szombat 16:00 Magyarország–Csehország

A nyolc csapatos Eb-kre a házigazdákon kívül a selejtezőcsoportok győztesei, illetve a három legjobb második helyezett kvalifikálja magát.

Kapcsolódó hírek