Berkó Lili egy év után újra Balatonfüreden!
Nagy visszatérőt köszönthetünk klubunknál!
Az előző szezonban üdvözölhettük először Balatonfüreden a fehérvári nevelésű feladót. Lili számára ezután egy kis külföldi kitérő következett. A Bukarest majd az izraeli Názáret csapatánál játszott. A 22 éves sportoló korábban az utánpótlás bajnokságban is bizonyított, három éve az év utánpótlás játékosának választották. Nagy örömünkre a következő szezonban visszatér Balatonfüredre, ahol extraligás csapatunkat erősíti.
Berkó Lili: Nagy örömmel térek vissza Balatonfüredre, hiszen ez a hely mindig is közel állt a szívemhez. Boldog vagyok, hogy újra ennek a közösségnek lehetek a tagja. Lelkesen és elszántan várom az előttünk álló szezont, szeretnék továbbfejlődni, és minél többet hozzátenni a csapat sikereihez. Bízom benne, hogy egy erős, összetartó csapat formálódik, amellyel szép eredményeket érhetünk el!

Berkó Lili egy év után visszatér Balatonfüredre. A képen Varga Tomas vezetőedző és Berkó Lili.

