Csak egy szettben mutattuk meg, mire is vagyunk képesek

 Kategória: Felnőtt

A Nyíregyháza ellen most csak megvillantottuk játéktudásunkat

Nyíregyházi előnnyel kezdődött a mérkőzés, a bajnokságban eddig veretlen FATUM-Nyíregyháza villámrajttal indított. 3:1-nél Berkó Liliána szerezte meg a mérkőzés első füredi pontját. 9:3-as előnynél Kristian Michailov vezetőedző már időt kért, ezután jöttek is a pontok a mieinktől, ám  4-5 pontos különbség így is állandósult. 21:16-nál Cestero Cruz és Berkó helyett Krakoczki és Kobaidze érkezett a pályára. A mieink kitartó küzdelme ellenére sem változott sokat az állás, 24:19-es hazai vezetésnél Wojcik -ot Szakály váltotta, de a cserével sem sikerült megmenteni a játékot, a hazaiak nyerték a játszmát 25:20-as végeredménnyel.
Az alföldi pályát tőlünk talán a legjobban ismerő, nyíregyházi származású Szerényi Gréta kezdte a második szettet. A hazaiak lendületét 8:3-nál vezetőedzőnk időkéréssel igyekezett megtörni, ezután lépett pályára Schneider Vanessa. Szerényi és Kobaidze is látványosat mentett ebben a játékrészben, de a Nyíregyháza tetemes előnyéből így is keveset sikerült lefaragni. 25:12-re nyerte a második szettet a hazai együttes. A füredi szurkolók abban reménykedhettek, hogy csakúgy, mint a legutóbbi MÁV-Előre Foxconn elleni mérkőzésen, a mélypont után új erőre kapnak a mieink, és hirtelen szárba szökken a teljesítményük. A szett elején kis időre magunkhoz is ragadtuk a vezetést, koncentráltabban játszottunk, kevesebb is volt a pontkülönbség a két csapat között. A Nyíregyháza sem aludt azonban el,  10-6-os hazai vezetésnél kért időt vezetőedzőnk, ezután rendeztük sorainkat, 12:12-nél sikerül egyenlítenünk, Wojcik pontjával pedig átvettük a vezetést. Ha egyszer elindulunk, nehéz megállítani bennünket, Nacsa-Pekárik ásza után 16:12-nél már komolyabb előnyre tettünk szert, a többpontos vezetést pedig sokáig sikerült tartani. Később Kobaidze és Wojcik is szép ászt mutatott be. 17:23-nál nyugodtabban örülhettünk, végül Nacsa-Pekárik pontot érő sánca zárta le a harmadik szettet, melyet 18-25-re nyertünk. A negyedik szett legelején még fej fej mellett haladtak a csapatok, aztán ellenfelünk meglépett. 9:5-ös hazai vezetésnél Kristian Michailov ismét időkéréssel próbálkozott, ez hozott is nekünk néhány pontot. Izgalmas labdameneteket láthatott a népes szurkolótábor, de a meccs további részében a FATUM-Nyíregyháza rendületlenül menetelt előre, végül 25:15-re vitte a negyedik szettet, ezzel eldöntve a mérkőzést.

Kristian Michailov vezetőedző: Nem vagyok boldog attól, ahogy elvesztettük a meccset. Nem gondoltam volna, hogy a 3 szettvesztés ennyire könnyen összejön. Ma semmi sem állt a mi oldalunkon. Nem voltunk elég agresszívek, de más tényezőkön is múlt a dolog. Meg kell tudnunk, miért történik mindez már másodjára, igyekszünk megoldani, dolgozunk rajta, és a szerdai Magyar Kupa mérkőzésre fókuszálunk.

Legközelebb a Magyar Kupa első mérkőzésén lépünk pályára november 1-jén, este 6 órakor a székesfehérvári Videoton Oktatási Központban.

FATUM-Nyíregyháza-SZBRA (3:1)

(25-20,25-12,18-25,25-15)

helyszín: Continental Aréna, Nyíregyháza

FATUM-Nyíregyháza: Jeremic Ivana 18, Földi Boglárka Anna 1, Carabali Dela Cruz Valerin, Tolnai Janka, Kocic Nina 29, Rufin-Martínez Lilian,Da Mata Galvo Ana Flavia 5, Lászlop Alexandra 5, Szabó Lili, Antivero Salinas Asly Karielis 9,  Tóth Fruzsina, Farkas Gréta. Vezetőedző:Varga Tomas, másodedző: Pampuch Csaba

SZBRA:Szerényi Gréta 5, Nagy Emese, Krakoczki Csenge, Wojcik Aleksandra Malgorzata 12, Schneider Vanessa, Nacsa-Pekárik Eszter Anna 7, Berkó Liliána 1, Kobaidze Magda 12, Cestero Cruz Solimar 3, Szakály Stefánia, Pérez Ramos Diaris De La Caridad 13, Fáth Kinga, Gatard Fatine Giséle Jeanine. Vezetőedző:Kristian Michailov Emilov, másodedző: Mészáros Péter

Kapcsolódó hírek