Diákolimpiai sikerekről és terveiről is beszélt Simon Réka

 Kategória: U17

U17-es játékosunk december hónap utánpótlás játékosa lett.

Hogy élted meg a diákolimpiai sikereket, számodra mi volt a legnagyobb kihívás és a legszebb pillanat a verseny során? 

Ez volt az első, hogy több napos tornán vehettem részt, nekem és a csapatnak is a legnagyobb kihívás az volt, hogy mindvégig ott legyünk fejben a sok terhelés ellenére is. Számtalan szép pillanat volt ,de a legszebb, amikor a Nyíregyházával játszottuk a bronzmeccset. A 3. szettben 14:4-re vezettek, és mi nagyot küzdve feljöttünk és megnyertük a szettet és ezzel együtt a mérkőzést.

Hogyan kerültél a röplabda közelébe, és a Balatonfüredi Röplabda Akadémiához?

Másodikos voltam, amikor elkezdtünk a röplabdával ismerkedni testnevelés órán és a tanárom, Tomanóczy Tibi bá’ mondta, hogy érdemes lenne elkezdenem.2019 nyarán részt vettem egy 5 napos táborban, nagyon megtetszettek az edzések és a  környezet.

Mit ad Neked a sport? Miért szerettél bele a röplabdába?

A röplabdának köszönhetem, hogy mindenkivel hamar megtalálom a közös hangot, új társaságba gyorsan beilleszkedek. A sport miatt lettem türelmesebb,  segítőkészebb és mindent, amibe belevágok, azt végigcsinálnom.

Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást a sporttal kapcsolatos elfoglaltságaiddal?

Az  órákon mindig próbálom az elhangzottak többségét megjegyezni, így csak nagyon minimálisan kell tanulnom edzés után.

Hogy érzed magad a Szent Benedek Középiskolában?

Örülök, hogy ide jöttem, mert a tanárok nagyon rugalmasak velünk, az osztályomat is nagyon szeretem, egy igazán jó közösség vagyunk.

Az iskola és a sport mellett biztos nem sok szabadidőd van. De ha mégis akad, mivel, kivel töltöd?

Amikor szabad hétvégém van, akkor természetesen a családommal vagyok a legtöbbet és a barátaimmal is összefutok, emellett kipihenem magam a következő hétre.

Egy sportolónak fontos, hogy jól ossza be az energiáit. Ehhez a pihenés is elengedhetetlenül szükséges. Te hogyan pihensz?

Egyedül tudok a legjobban feltöltődni, ilyenkor zenét hallgatok, alszom vagy filmet nézek.

Milyen tartalmakat nézel? Mit olvasol, kiket követsz?

Általában netflixen szoktam sorozatot nézni és az itthoni és külföldi röplabda események is mindig érdekelnek.

Mennyit és mire használod a közösségi média felületeit?

Mivel itt tartom a kapcsolatot a családommal, otthoni barátokkal, ezért igen sokat használom, ezenkívül, mint már említettem filmeket, sorozatokat nézek, és nyomon követem a napi eseményeket.

Mit teszel a környezetvédelemért?

Minden általános dolgot megteszek a környezetért, nem szemetelek, nem folyatom feleslegesen a vizet, átgondolom, hogy milyen termékeket veszek.

Hogyan látod magad 5 és 10 év múlva?

Mindenképpen magas szinten szeretnék röplabdázni és itt Füreden elvégezni az edzői szakmát.

Kapcsolódó hírek
U17 I.