Döntőre készül U13-as II.osztályú csapatunk
A tabella második helyéről várjuk a végső megmérettetést
Május közepén játssza döntő mérkőzéseit U13-as II. osztályú csapatunk. A DABRONC és az ÉDRA-MÁV Előre Akadémia együttesével kerültünk egy csoportba, velük találkozunk először.
Jelenleg az a Veszprém áll a Nyugat középszakasz tabellájának első helyen, akitől az utolsó fordulóban kikaptunk. A sok rontott nyitás és a kapkodás miatt vesztettünk ellenük, viszont nem zártuk szettgyőzelem nélkül a mérkőzést. A Pécs elleni első szettet simán hozták lányaink, ezért edzőnk a második szettben a legfiatalabb játékosokat is pályára küldte. A nyertes harmadik játszma után győzelemmel zárhattuk az összecsapást.
Szmik György edző: Nagyon hasznos volt az utolsó fordulóban a Veszprém csapatával játszanunk, hiszen láthattuk, hol tart most a listavezető és miben kell még nekünk fejlődnünk. Gratulálok a lányoknak, jöhet a döntő!
Őryné Merő Nóra U13 Országos Mini Bajnokság Leány U13 II. osztály Nyugat középszakasz
VESC -Szent Benedek RA 2:1
Szent Benedek RA -PTE-PEAC-A 2:1
Játékosok: Bartl Anna Mira, Molnár Inez, Simon Ágnes Anna, Pilinyi Janka, Nagy Rebeka Dorina, Nánási Anna, Lakatos Luca Virág, Kis Gréta, Debreczeny Dorka Fanni, Kovács Bíbor Zoé, Ágoston Dalma