Egészen a döntőig szárnyalt Kismini csapatunk!

 Kategória: U11-U12

Az ország legjobb hat csapata között végzett U12-es járdánk a másodosztályban!

Budapesten az országos hatos döntővel zárták az évet U12-es játékosaink. A lányoknak intenzív napjuk volt, összesen négy mérkőzést játszottak, és bár nem sikerült nyerniük, így is a másodosztály legjobb hat csapata között zárták az idényt.

Besenyei Attila edző: Fantasztikus eredmény számukra, hogy az országos döntőben játszhattunk és egy óriási élmény is egyben, mert egy döntőnek mindig más érzelmi hatása és hangulata van.
Hosszú és fárasztó utat tettek meg a gyerekek, hogy eljussanak az országos döntőig. Többen egy korosztállyal feljebb is játszanak, igen nehéz még ebben a korban, hogy tudjanak játékstratégiákat változtatni hétről-hétre (3:3 elleni, majd 4:4 elleni játékrendszer). Magasabb korosztályokban egy döntő háromnapos, itt a legkisebbeknek egy nap alatt kell 3-4 meccsen megmutatni egész éves tudásukat.
Nagy izgalmakkal vágtunk bele a napba! Érződött a megszokottnál nagyobb feszültség. Ebben még senkinek sincs rutinja, itt kezdik ezt a nyomást először átélni. Sajnos ez a játékunkon is látszódott. A szokottnál gyengében játszottunk, de a küzdelemben nem volt hiba, soha nem adtuk fel! Sokat tanultak a lányok és bízunk benne, hogy ez mind építő jelleggel raktározódik el a fejekben. Gratulálunk nekik, büszkék vagyunk rájuk, a kilátogató szülőknek pedig köszönjük a szurkolást és az egész éves biztatást!

U12 Országos Kismini Bajnokság Döntő

Csoport meccsek:
– UTE U12 fehér – SZBRA 2:0
– SZBRA – Szolnoki SPC TP 1:2
Keresztjáték:
– EMERICUS SE U12 Piros – SZBRA 2:0
5. helyért:
– SZBRA – KSE U12 0:2

Benák Szofi, Sánta Zoé, Pfaff Maja, Sándor Nóra, Kovács Emma Réka, Geiszler Noémi, Mohay -Vaszary Natasa, Szőke Jázmin, Sardi-Madouche Sabrina. Vezetőedző: Besenyei Attila, Szmik György

Kapcsolódó hírek