Egy lépésre vagyunk az országos döntőtől!
Sorsdöntő torna vár májusban U17 II.osztályú csapatunkra!
Nehezen lendültünk játékba a Pécs ellen, az első szettet ennek ellenére sikerült megnyernünk. A második játszmában több hibát vétettünk, voltak ugyan szép megoldásaink is, de szoros állás mellett ellenfelünk vitte a szettet. A mérkőzés további részét főként jó nyitásainknak köszönhetően domináltuk majd sikerült behúznunk a meccset.
A Kaposvár ellen kiegyensúlyozott teljesítményt mutattunk. Jó sáncmunkánk, nyitásaink és remek mezőnyvédekezésünk miatt nem adtunk esélyt ellenfelünknek a játszmagyőzelemre sem. A harmadik szettben ugyan kissé kiengedtünk, de még így is megvolt a megfelelő előnyünk a győzelemhez.
Varga László edző: Nagyon akarták ezt a sikert a lányok, mert a célunk az, hogy ott legyünk a tabella első két helyén, hiszen az első két helyezett jut tovább az országos döntőbe. Addig még egy fontos torna vár ránk májusban a Veszprém Volley és az Emericus ellen.
Szalayné Sebők Éva U17 II.osztály Nyugat középszakasz
PTE-PEAC A-SZBRA II. 1:3
(21-25,25-23,19-25,21-25)
SZBRA II-KASI U17 sárga-3:0
(25-23,25-14,25-20)

Tarr Glória, Rab Stella, Debreczeny Dorka Fanni, Kolláth Hanna Flóra, Tulok Nóra, Lakatos Zita Nóra, Kis Gréta, Németh Innocencia, Samu Hanna, Detrik Nárcisz, Szender Maja Sára, Rudolf Dorina, Marányi Mira Bonita. Vezetőedző:Varga László

