Egy lépéssel közelebb az országos döntőhöz

 Kategória: U17

Sikerrel zárta az MTK elleni meccset U17(Piros) csapatunk

Az MTK ellen sikerült jól kezdeni a mérkőzést, és az első szett végjátékában pontosabbak es bátrabbak voltunk, mint az ellenfelünk, ez a második szett végén viszont az MTK-nak sikerült. A harmadik szettől már megnyugodott a csapat, sok jó döntést hoztak a játékosok a pályán és megérdemelt győzelmet arattunk. Fontos lépést tett meg az U17 Piros csapat ezzel a győzelemmel az országos döntő felé. A második mérkőzést nagyon jól kezdtük egy sokkal rutinosabb ellenfellel szemben. A BRSE a szett közepén nagy előnyre tett szert, amit a végjátékban ki is használt. A második játszmától minden játékos pályára léphetett, és a végeredmény ellenére sok olyan játékelemet mutattunk be, amit az edzéseken gyakoroltunk.

Varga Tomas vezetőedző: Sokat dolgoztunk azért, hogy meglegyen az MTK elleni győzelem es örülünk, hogy jó játékkal és főleg fegyelmezett csapatmunkával mindenki bele tette magát ebbe a győzelembe. Kicsit csalódott vagyok a BRSE elleni vereség miatt, mert ahelyett, hogy egy jó meccset játszottunk volna, feleslegesen az eredményre figyeltünk, ezért nagyon görcsösen oldottuk meg azokat a labdákat, amiket az előző meccsen simán. Ezt is meg kell tanulni, mert lehet sokkal erősebb ellenfél ellen nyerni, de akkor mást kell a pályán produkálni. Ennek ellenére azért elégedetten utazunk vissza Balatonfüredre. Gratulálok a lányoknak!

Szalayné Sebők Éva U17 OSB I. osztály Középszakasz

MTK Budapest kék – Szent Benedek RA – Piros 1:3 (-23,22,-20,-17)

BRSE – Fehér – Szent Benedek RA – Piros 3:0 (16,14,10)

Játékosok:Szőke, Mayerhoffer, Lovász, Bernáth, Schneider, Egri, Magyarossy, Szabó, Krakoczki, Tomanóczy, Simon

 

fotó:archiv

Kapcsolódó hírek