Harmadik helyen zárta az alapszakaszt NBII-es csapatunk

 Kategória: Egyéb

Kevés hiányzott a továbbjutáshoz!

Idén a mindössze 16,5 éves átlagéletkorú csapatunkat az NB II-es felnőtt bajnokságba neveztük. Az együttes januárban győzelemmel zárta az alapszakaszt. Az utolsó meccsünkön 3:1-re nyertünk az UNI GYŐR-SZESE csapata ellen. Ezzel együtt harmadikként végeztünk az alapszakaszban, nagyon kicsin múlt a jobb helyezés, amivel kiérdemeltük volna a továbbjutás esélyét. Az alapszakasz első két helyezettje esélyes ugyanis arra, hogy a következő szezonban az NB I-es mezőnybe jusson.

Nem ismertük még ezt az NB II-es mezőnyt, voltak latolgatások, hogy milyen erőviszonyokkal találhatjuk szembe magunkat. Változó kerettel készültünk és versenyeztünk, hiszen négy akadémistánk extraligás kerettag, így ők a meccsek ütközésekor a felnőtt csapattal versenyeztek. Néhány kivétellel hoztuk a kötelező mérkőzéseket, viszont voltak kiélezettebb mérkőzéseink, melyekből nem mindig mi jöttünk ki jól-mondta a csapat vezetőedzője. Szép emlékek közé tartozik, hogy 3:2-re megvertük a listavezető Tatabányát decemberben, viszont a nálunk gyengébb Győrtől 3:0-ra kikaptunk november.

A lányok sokat fejlődtek év eleje óta, minden technikai elemet figyelembe véve kiemelendő, hogy megtanultunk egy csapatként működni. A jó hangulatú edzések is segítették a fejlődést-tette hozzá Szőke Zoltán. A jövőben a célunk, hogy minél több játéklehetőséget biztosítsunk a lányoknak, hogy ezzel is segítsük a fejlődésüket.

Kapcsolódó hírek