Hazai pályán zártuk az alapszakaszt
Hazai pályán fogadhattuk a két ponttal előttünk álló MTK és a bajnokságban második helyen szerepelő KASI csapatát. Első meccsünkön a fővárosi csapat ellen léptünk pályára, határozottan azzal a céllal, hogy megnyerjük a mérkőzést. Ennek ellenére a támadásbefejezéseink nem sikerültek, az első szettben out ütések, out nyitások jellemezték a játékunkat. A második és harmadik szettben kevesebb lett a hiba, de addigra az ellenfél már annyira jól levédekezett minket, hogy nem volt reális esélyünk, az MTK nagyon stabilan játszotta a saját játékát.
Záró mérkőzésként a kaposvári lányok ellen egészen más arcunkat láthatta a közönség, nagy tűzzel és akarattal játszottunk, az első szettet meg is hoztuk, viszont a meccs hátralevő részében hiába védekeztünk jól, a kontratámadásainknál a befejezések nem sikerültek, míg a kaposvári oldalon ugyanezt két ütőjátékos sikerrel hozta, a vége 3-1 – es vereség lett.
Az eredményektől függetlenül a középszakaszt továbbra is az első osztályban folytatjuk, ami nagyon fontos a játékosok fejlődése és a végső céljaink elérése érdekében.
Puspán Balázs edző: Nem találtam meg a pályán a befejező játékost vagy játékosokat. Az első meccsen az MTK jól olvasta a játékunkat, megszűrte a támadásainkat, nagyon hatékonyan játszottak, gratulálunk nekik! A második mérkőzésen a KASI ellen pedig egy parázs csata volt, szintén nagyon kellettek volna a támadásbefejezések, de nem jöttek a végjátékokban. Bár tét nélküli volt az utolsó mérkőzés, a kaposvári csapat presztízst csinált belőle, így jó meccs kerekedett, és van miért készülni ellenük a következő összecsapásunkra. Gratulálunk nekik is, és köszönjük mindenkinek aki kilátogatott a meccsre, nagyon jó hangulatot teremtettek!
Torma Ágnes U20 I.osztály alapszakasz
SZBRA-MTK Budapest 0:3
(19-25,14-25,18-25)
KASI U20 sárga-SZBRA 3:1
(21-25,25-14,25-19,25-17)

Horváth Lora, Schneider Tamara, Németh Emília, Vajai Anna, Szender Maja Sára, Szabó Lujza, Balogh Rebeka Hanna, Farkas Dorka, Hőbe Rebeka Rózsa, Samu Hanna, Stankovics Réka, Szabó Krisztina Ivetta, Kristóf Kata, Bakony Anna. Vezetőedző: Puspán Balázs

