Helyt kell állni az ország legjobbjai között!

 Kategória: U17

Október 1-én kezdi a bajnokságot U17-es csapatunk. Kormos Mihály a csapat vezetőedzője beszélt a célokról.

Milyen az összetétele idén az U17(Piros) csapatnak?

Ami kihívást okoz, hogy vannak, akik az NB1-es keretben vannak, vannak, akik másik csoportban, tehát nem tudunk mindig együtt edzeni, így a felkészülés sem zökkenőmentes. Október 1-én kezdődik a bajnokság, az előtte lévő hetekben, napokban azért tudunk majd együtt dolgozni. Így külön – külön nagyon szépen haladunk, rengeteget fejlődtünk, nagyon sokat léptünk előre, de még messze van, amit mi szeretnénk.

Hogy halad a felkészülés?

Normális ütemben, rendben készülünk. A fizikális felkészülés menetét Papp Zsófia erőnléti edzőnk állította össze, Nacsa Gábor kollégámmal pedig heti nyolc röplabda edzést tartunk a lányoknak. Egyelőre messze vagyunk attól a technikai és taktikai szinttől, amit el szeretnénk érni, de dolgozunk rajta.

Mi lesz az idei bajnokságban a legnagyobb kihívás és mi a cél?

Kilenccsapatos az első osztály, ez óriási dolog, hogy mi ebben benne vagyunk. Az elsődleges cél, hogy bent is maradjunk, hiszen a 8.9.helyezett már osztályozót játszik. Szeretnénk bejutni a hatos országos döntőbe. Nagyon jó, hogy ilyen terveket meg lehet fogalmazni, hiszen néhány éve másod-és harmadosztályban játszottak a csapataink.

Kapcsolódó hírek