Izgalmasan kezdtünk a Nyíregyháza otthonában!
Nagy hátrányból fordítva tettük szorossá az első szettet!
Határozottan indult hazai pályán a Nyíregyháza, de mi sem ijedtünk meg ellenfelünktől! Bár a szett közepén markánsabb különbség alakult már ki a hazaiak javára, de mindvégig kapaszkodtunk, aminek meg is lett a pontokban mérhető eredménye. A szett második felében többször volt már csak 1-2 pontos különbség a csapatok között. 17:16-nál kezdődtek az izgalmak, 20:20-nál Jelinkova ütésével már egyenlítettünk, és megkezdődött a fej-fej melletti küzdelem. Szabó és Glibic támadásaival folyamatosan a nyírségiek nyomában voltunk, 21:21-nél Szabó pontjával még egyszer egalizáltunk, majd Glibic két támadásával feljöttünk 24:23-ra! Nagyon közel álltunk ahhoz, hogy megfordítsuk az állást, de ez most csapatunk bátor játéka ellenére sem sikerült. Ellenfelünk érvényesítette szettlabdáját, és megnyerte a játszmát. (25:23)
Erőnk teljében, a második szett első felében sem hagytuk megszökni ellenfelünket, sőt 6:7-nél ellenfelünk hibájából átvettük a vezetést, majd egy újabb rossz feladásuk miatt kaptunk még egy pontot. A hazaiak aztán gyorsan rendezték soraikat, megindultak, és 10:9-nél előnyre tettek szert. 12:12-nél még egyenlítettünk egyszer, de ellenfelünk 17:13-nál már ötpontos fórt tudott felmutatni, amit már nem sikerült behoznunk. Szabó pontjaival már csak valamelyest szépíteni tudtunk. (25:16)
A harmadik játszmára láthatóan elfogyott az erőnk és a koncentrációnk. 6:1-es hazai vezetésnél mesterünk időt kért, ami hozott is egy pontot Glibictől. Törekvésünk ellenére sem tudtunk közel kerülni a hazaiakhoz. Szakály és Lovász egy-egy támadással, Kenyeres egy pontot érő sánccal még beköszönt, de jelentősen már nem sikerült változtatnunk az álláson. (25:9)
Varga Tomas vezetőedző: Jól kezdtünk! Fontos volt, hogy támadásban az ütőinken kívül a centereinket is játékban tartottuk, ezzel tudtunk hatásosak lenni! A játékosok jól elvégezték a taktikai feladatokat, és a védekezésben is sok elveszett labdát hoztunk vissza. A hazaiaknak tényleg mindent meg kellett mozgatni, hogy megnyerjék a szettet! Örülünk annak, hogy látható volt a befektetett munka! Sajnos a második szett felétől már nem volt minek örülni. Fejben elfáradtunk, és nem koncentráltunk eléggé. A vesztett labdameneteket sokáig elemezzük fejben, ezért sokszor elveszítjük a fókuszt a következőre! Egy nagy adag negatív érzelemmel dolgozunk a pályán, és nehezen találunk jó megoldásokat.Tudjuk, hogy nagyon fiatalok a játékosok, de látjuk már azt is, mire képesek! Ha fejben is tudnak fejlődni, akkor leszünk képesek egész meccsen át jól, és főleg effektíven röplabdázni. Ezen is tovább dolgozunk! Ellenfelünknek gratulálunk a győzelemhez!
FATUM-Nyíregyháza-SZBRA (3:0)
(25-23,25-16,25-9)
helyszín: Continental Aréna, Nyíregyháza
FATUM Nyíregyháza:Kump7,Calkins21,Pampuch3,Pintér12,Zaborowska3,Antivero10.Csere:Tóth(liberó)Földi,Skoric7,Tolnai,Szabó,Farkas.Vezetőedző: Chylinski Andrian
SZBRA: Jelinkova5,Susic3,Glibic9,Kapronczai2,Szabó5,Szakály6.CsereNagy E.(iberó)Nagy N.Kenyeres1,Lovász1.Vezetőedző:Varga Tomas


