Jó röplabdát játszottunk!
Sikerült szettet nyernünk a Békéscsaba ellen hazai pályán!
Határozottan kezdett a vendégcsapat és gyorsan 5 pontos előnyre tett szert. A mérkőzés első füredi pontját új játékosunk, Naomi Franco ütötte le. 6:1-es csabai vezetésnél mesterünk időt kért, ezután remek támadásokkal és ászokkal 15:12-ig zárkóztunk, amikor ellenfelünk újabb időkéréssel szakította meg a játékot. Ezután Kobaidze helyett Katsitadze lépett a pályára, szép támadásokkal és sánccal meneteltünk, 21:17-es vendégelőnynél az ellenfél csapata ismét időt kért, ezután sajnos több hibát elkövettünk, ellenfelünk pedig behúzta a győzelemhez szükséges pontokat. 25:19
A második szettre összeszedtük a gondolatainkat és megtaláltuk az eszközeinket az ellenfél játékára, határozottan látszott teljesítményünkön a mögöttünk álló több hónapos munka is. A szett első felében fej fej mellett haladtak a csapatok. 8:7-nél Szakály pontjával átvettük a vezetést, ezután Glibic remek nyitása és Susic támadása még 2 pontot eredményezett nekünk. 10:7-es előnyünknél a vendégcsapat időt is kért, de nem sikerült megszakítani lendületünket, Kobaidze és Susic még 3 pontot begyűjtött, amikor ellenfelünk vezére 13:9-es fórunknál ismét magához hívta csapatát. A Békéscsaba ezután erőteljes támadássorozatba kezdett, de még így is megtartottuk előnyünket, 16:14-nél Varga Tomas időt kért. Bár a Békéscsaba kereste a megoldást, jó csapatmunkával sikerült megtartani előnyünket, 20:15-re is vezettünk, koncentráltan játszottunk, mindenki hozzátette a magáét, Franco pedig leütötte a győztes szetthez szükséges utolsó pontot. 25:23
A harmadik szett elején elszaladt a Békéscsaba, 6:1-es előnyüknél mesterünk időt kért. Gyűltek is a füredi pontok, a vendégcsapat már csak 3 ponttal vezetett (8:11) amikor indokoltnak látta az időkérést. A viharsarkiaknak sikerült is növelni a pontkülönbséget. (19:13) Vezetőedzőnk ezután két cserével is próbálkozott Kobaidze helyett Katsitadze, Franco helyett Kapronczai lépett be remek nyitással, de közelebb kerülnünk így sem sikerült. 25:18
A negyedik szettben az elején megfogtuk a vendégeket, korán átvettük a vezetést, ami sokáig ki is tartott. 13:10-es vezetésünknél a Békéscsaba mestere kért időt, majd csapata egyenlített is. (13:13). Ezután megkezdődött a fej fej melletti csata. Izgalmas, látványos röplabdának örülhetett a füredi szurkolótábor, ellenfelünk meglépett(19:17), amire Varga Tomas rövid időn belül két időkéréssel és kettős cserével válaszolt. (Susic helyett Katsitadze, Vajai helyett Kobaidze lépett a pályára.) Sajnos a csabaiakon már így sem sikerült fogást találnunk, 25:17-es eredménnyel a megnyerték a szettet, ezzel pedig a mérkőzést.
Frissen igazolt játékosunk mellett, új csapatkapitányt is avattunk Fáth Kinga személyében, aki sajnos edzésen szenvedett sérülés miatt ma nem tudott pályára lépni.
Az alapszakasz utolsó mérkőzését február 4-én, kedden este 6 órától játsszuk a MÁV Előre Foxconn csapata ellen Székesfehérváron.
Varga Tomas vezetőedző: Több is volt ebben a mérkőzésben, az első két szettben nagyon jól játszottunk! Az első szettben türelmesek voltunk, kielemeztük, amit az ellenfélnél láttunk. Amit ott leolvastunk, azt sikerült a második szettben bevinni a pályára, ennek kimondottan örülök! A harmadik szett elején elmentünk, utána harcoltunk, de sajnos megszűnt a védekezésünk a hálónál, ez nagy hiba volt, mert megkönnyítettük a Békéscsaba dolgát. Mindkét csapat jól játszott, jó röplabdát láthatott a közönség! Ennek örülök, ellenfelünknek pedig gratulálok!
SZBRA-MBH-Békéscsaba 1:3
(19-25,25-23,18-25,17-25)
helyszín: Balaton Szabadidő és Konferencia Központ
SZBRA: Susic6,Glibic11,Szabó11,Franco12,Kobaidze13,Szakály10.Csere:Nagy(liberó),Kapronczai1,Katsitadze1,Vajai.Vezetőedző:Varga Tomas
MBH-Békéscsaba:Kiss8,Mayer23,Fekete2,Gajdács4,Németh16,Santos10.Csere: Kertész, Nánási,Kosekova2,Caraballo9.Vezetőedző:Tóth Gábor


