Kiváló játék, tökéletes nap

 Kategória: U15

Bravúros győzelem U15-ös csapatunknál

Stabil játékkal indult a mérkőzés, annyira, hogy kissé elbízták magukat a lányok a véghajrában. Sikerült még időben felrázni őket és hozni az első szettet. A második szettben az edző már bátrabban használta a cseréit, igaz izgalom volt bőségesen, de látszott, hogy nagyon bízik a lányokban, hogy ha mentálisan hat rájuk, azonnal lépnek egy ritmust. Így lett 2:0 nekünk. A harmadik játékrészben Besenyei Attila kisebb változtatást próbált ki az alapfelállásban. Szorosabbra sikeredet a végjáték, de itt is bizonyították a lányok, hogy ha csapatként kezdenek el dolgozni és önmagukba is bíznak, bármit elérnek. Folytatás április 30, Budapest, Vasas pálya

Besenyei Attila vezetőedző: Tökéletes napot zártak játékosaim. Magabiztos, határozott játékkal, végig irányítva a meccset, bravúros győzelmet arattak. Még az sem zavarta meg őket, hogy a vezetőedzőjüknek kellett a mérkőzés levezetnie, mert nem biztosítottak játékvezetőt. Gratulálunk a lányoknak!

dr. Kotsis Attiláné U15 OGYB II. osztály Nyugat középszakasz

VESC-Narancs – SZBRA- 0:3

Vajai Anna, Szőke Hanna, Szabó Krisztina, Rostás Kincső Alexandra, Vincze Kíra, Retz Elvira, Csere: Paulin Liza (liberó), Hőbe Rebeka, Bernát Anna, Szabó Regina, Tóth Boglárka

Kapcsolódó hírek