Kötelező győzelemmel folytattuk az Extraligát

 Kategória: Egyéb

Idei második bajnoki mérkőzésünkön a második győzelmünket arattuk, 3:0-ra nyertünk a DVTK ellen.


Az első szettben 4-4 után sikerült először nagyobb előnyt szereznünk a napokban edzőt váltó DVTK ellen. Bleicher Réka jól mozgatta a társakat, Milka Stijepic és Kiss Gréta bombáival pedig nem tudtak mit kezdeni a túloldalon, emellett a blokkunk is jól zárt. Egyre nőtt a különbség, de a Diósgyőr nagyon lelkesen küzdött minden pontért, aminek az eredménye is megvolt. Kihasználva néhány figyelmetlenségünket, felzárkóztak és szorossá tették a hajrát-igaz a vezetésünk nem forgott veszélyben. (25-22)

Gyorsabban kerültünk előnybe a második felvonásban, de a 3-4 pontos különbséget nem tudtuk növelni. A miskolciak nagyon szívósan küzdöttek, de 10-7 után remek periódust kezdtünk, a csereként beálló Dejana Lekics szervái még inkább elbizonytalanították ellenfelünket. Rohamléptekkel haladtunk az újabb szettgyőzelem felé, amit magabiztosan hoztunk is (25-12)

Villámrajtot vettünk a harmadik játszmában. Állva hagytuk ellenfelünket és szebbnél szebb pontokat csináltunk, Milka Stijepic továbbra is elemében volt. Már-már úgy tűnt, hogy tükörsima lesz a játszma vége, amikor megint lanyhult a figyelmünk, és feljebb jött a DVTK. A vezetésünk, így a meccs győzelmünk egy percig nem forgott veszélyben, de vendégeinket minden dicséret megilleti, nagyot küzdöttek. (25-16)

Dejan Desnica: – Megnyertük a mérkőzést 3:0-ra és ez már a második bajnoki sikerünk volt idén, ami nagyon fontos. Kemény munkában vagyunk, az MTK-meccs után is keményen edzettünk, az igazi top formánktól éppen ezért még messze vagyunk. Nem volt szép játék, amit ma mutattunk, de a győzelemnek örülök.
Szabó Éva: – Az első szettben nagyon jól kezdtünk, összeszedett volt a csapat játéka. Ekkor sikerült nagy hátrányt ledolgoznunk, ám az utolsó két-három pontnál nem volt megfelelő a koncentráció. A második szettben teljesen leült a csapat játéka, ám a harmadik szettre sikerült összeszedni magunkat és újra elkezdtük a saját játékunkat játszani. Összességében egy nagyon kemény hét áll mögöttünk, így elégedett vagyok a lányokkal.

Szent Benedek RA – Diósgyőri VTK 3:0 (22, 12, 16)
Balatonfüred, 200 néző. V: Halász E., Horváth M.
Szent Benedek RA: Bleicher 1, Szavovic 4, Koprivica 15, Stijepic 15, Kiss G. 12, Jimerson 7. Csere: Fáth, Baksa (liberók), Lekic 5, Iosia, Vacsi. Vezetőedző: Dejan Desnica.
DVTK: Kuzelová 4, Sylejmani 12, Egri 4, Kiss E. 7, Kalmár, Baidiuk 6. Csere: Kundrák, Balogh E. (liberók), Godó 1, Sitku. Vezetőedző: Szabó Éva.

A mérkőzést ide kattintva tudja végignézni.

Kapcsolódó hírek