Legjobbakként végeztek legkisebbjeink

 Kategória: U13
Aranyérmes lett U13-as csapatunk a szombati torna eredményeként az 5. fordulóban

Ha sokat foglalkozunk az esélyek latolgatásával, az teherként nehezedik a csapatra. Ez történt a hétvégi tornán is. A veszprémi csapat ellen kissé idegesen kezdtünk, a feszültség érezhető volt a lányokon. Szerencsére játék közben fokozatosan le tudtuk vetni magunkról ezt a terhet, és megnyertük az első szettet. Az első játszmában a lányok szép magas labdákkal építették fel a támadásokat és több pontot ütésből is szereztek, amit a nagy számú közönség is lelkes tapssal jutalmazott.  A második játékrészben már nehezebb volt a helyzetünk, mert egy kicsit mereven, lelassulva álltunk a pályán. Rendre lekéstünk a labdákról, és több technikai hibát is vétettünk. Így ezt a menetet az ellenfelünk húzhatta be magának.  A harmadik szettre már kiismertük az ellenfél erejét, az ügyesebb játékosukat igyekeztünk kivenni a játékból, aminek meg is lett az eredménye. Végül 2-1 re sikerült megnyernünk a mérkőzést.
 A VASAS SC FEHÉR csapattal korábban már találkoztunk, ezért ellenük most csak azért játszottunk, hogy eldönthessük a napi torna helyezéseit. Ezen a mérkőzésen, mivel a bajnokságban már nem számított, egy felkészülési derbit játszottunk. Itt már látszott a lányokon hogy megnyugodtak, lehetőség nyílt a  kísérletezgetésre.  Minden játékos pályára léphetett ezen a mérkőzésen, és ahogyan ősszel is, most is 2-1 re diadalmaskodtunk az ellenfél felett.
Csapatunk aranyérmesként végzett a napi torna eredményeként az 5. fordulóban, második helyezett a Veszprém RK, harmadik a VASAS SC FEHÉR .
Szmik György vezetőedző: Gratulálok a lányoknak és szeretném megköszönni Besenyei Attila edzőtársamnak, hogy betegségem ideje alatt segítette a lányok felkészülését.
Őryné Merő Nóra U13 OMB II. osztály, NYUGAT
Szent Benedek RA-Veszprém RK 2:1 ( 25-19,17-25,25-21)

Végh Rebeka Eszter,Tóth Boglárka, Bálint Anna Blanka,Nagy Fruzsina,Lakatos Luca Virág,Kis Gréta,Debreczeny Dorka Fanni,Szalontai Borbála,Ágoston Dalma

Kapcsolódó hírek