Legyőztük a tabella első helyén álló Tatabányát!

 Kategória: Egyéb

Ötszettes izgalmas mérkőzésen nyert a TRSE csapata ellen NB II-es együttesünk

Jól kezdtük a játékot, füredi pontokkal indult a találkozó, a játszma vége szorosabb lett, de sikerült behúznunk a szettet. (27:29) A második játékrészben kissé megtört a játékunk, dekoncentráltabbak voltunk, hullámvölgybe kerültünk, így ellenfelünk nyert. (25:15) A harmadik szettben szorosabban alakult ugyan a játék, de végül ismét ellenfelünk örülhetett. (25:23)A negyedik játékrészben nagyobb hátrányból sikerült visszajönnünk, fordítanunk végül pedig nyernünk! (24:26)Az ötödik szettet nagyon dinamikusan kezdtük, már 11:4-re is vezettünk, amikor a Tatabánya belehúzott és beért minket, néhány csere után azonban le tudtuk zárni a szettet. (12:15)

Szőke Zoltán edző: Meg kell tanulnunk még, hogy a játékvezető is a pálya része, néha kiegyensúlyozott, néha azonban az egyik, vagy a másik oldalra dől a mérleg. Ez esetben a Tatabánya élvezte a hazai pálya előnyét. Voltak hullámvölgyek a játékunkban, de összességében elégedett vagyok, nagyon kellett a lelkünknek ez a győzelem!

NB II-es csapatunk legközelebb december 16-án, szombaton 18 órától hazai pályán, a Szent Benedek Gimnázium sportcsarnokában játszik a Delta RSE együttesével.

TRSE-SZBRA II. (2:3)

(27-29,25-15,25-23,24-26,12-15)

helyszín: Árpád Gimnázium, Tatabánya

TRSE:Torma, Kocsis, Balabás, Csutorás, Horváth, Nagy. csere: Zotán, Szabó(liberók),Kárpáti, Kovács, Velő. Vezetőedző: Szabados István, másodedző: Zarándi Szabolcs

SZBRA:Schneider, Mayerhoffer, Szabó, Szakály, Lovász, Vajai. csere: Nagy, Mária, Krakoczki, Kapronczai, Kiss, Meszlényi. Vezetőedző: Szőke Zoltán, másodedző: Majer Zsolt

Kapcsolódó hírek