Lelkesedésben és igyekezetben nem volt hiány
Sopronban játszott két mérkőzést a hétvégén U13 III. osztályú csapatunk
Második mérkőzését játszotta Sopronban U13 III. osztályú alakulatunk. A tízfős csapatban nyolc füredi és két zánkai lány kapott helyet. A Nyirád – Dabronc együttesével mérkőztünk meg először, a kitartó küzdelem ellenére sem sikerült nyernünk. A második meccsen a házigazdákkal már sokkal szorosabb szetteket játszottak lányaink, végül sajnos a döntő küzdelemben három pontos vereséget szenvedtünk.
Bede Tamás vezetőedző: Nagy lelkesedéssel érkeztünk Sopronba, mindkét mérkőzésnél a tudásuk legjavát adták sportolóink, így az előző fordulóhoz képest sokkal szorosabb szetteredmények születtek. Kis híján megtört a jég! A SMAFC-Líceum együttesével vívott mérkőzésen, a döntő szettben három ponttal maradtak alul az SZBRA-s lányok, ez mindenképpen optimizmusra ad okot!
Őryné Merő Nóra U13 OMB III.osztály Nyugat Alsóház
Nyirád-Dabronc-SZBRA Kék 2-1 (14,22,16)
SZBRA Kék-SMAFC Líceum 1-2 (12,21,22)