Magabiztos győzelem Újpesten

 Kategória: Felnőtt

A három rangadó előtt a kötelezőket hoztuk.

Pillanatok alatt magabiztos előnyre tettünk szert, Bleicher Réka remek labdákkal szolgálta ki a társakat, akik rendre hozták is a pontokat. A remek kezdést nem sikerült meglovagolni, az UTE is játékba lendült és a négy pontos hátrányukból két pontos előnybe kerültek, így 12-10-nél időt kért Dejan Desnica. Nehezítette a dolgunkat, hogy az egyik liberónk, Baksa Panna egy rossz mozdulat után bokasérülést szenvedett. A csapat azonban összekapta magát és állva hagyták a hazaiakat, pillanatok alatt eljutottak a szettgyőzelem kapujába. Bár az Újpest még felkapaszkodott, de a végén különösebb gond nélkül jutottunk előnyhöz. (19-25)

Szorosabban indult az előzőnél a második szett, 2-3 pontos előnyt szereztünk, de az UTE rendkívül szívósan küzdött. Nagyobb előnyt 9-6-os vezetés után tudtunk építeni, akkor gyorsan elléptünk 6 pontra, így az Újpest kért időt. Ez azonban nem hozott komolyabb változást, és tartva az előnyünket megnyertük a második játszmát is. (18-25)

Nagyon szorosan indult a harmadik játszma, de 9-9 után remekül váltottunk ritmust és gyorsan 5-6 pontos előnyt szereztünk. Egy kisebb megingást időkéréssel orvosoltunk, de csak átmenetileg. Begyalogolhattunk volna kényelmesen a szett végébe, ehelyett azonban a rendkívül lelkes újpestiek feljöttek két pontra. Jött is az újabb időkérés, ami megnyugtatta a lányokat, amivel megnyerték a meccset. (20-25)

Hétfőn a Vasas-Óbudát találkozunk, azt a mérkőzést Tapolcán játszuk, ahova szurkolói buszokat indítunk. Részletek az utazásról ide kattintva olvashatóak.

Horváth András: – Sajnos egy-egy állásba beragadtunk, és abból nehezen fordultunk tovább, illetve mire tovább fordultunk, nagyobb előnyt szedett össze a Balatonfüred, és ebből már nehezen jöttünk vissza. Fontos szituációkban döntöttünk rosszul ezen a mérkőzésen. Köszönjünk szépen azoknak, akik otthonról szurkoltak nekünk, illetve azoknak, akik itt voltak, és támogatták a csapatot. Azt gondolom, hogy ez a csapatnak rendkívül fontos, és nagyon sokat segít. Jövő héten Kaposvár ellen játszunk bajnokit. Arra a mérkőzésre kell most helyeznünk a fókuszt, mivel ennél sokkal hatékonyabb röplabdázásra lesz ott szükségünk. Baksa Pannának mielőbbi jobbulást kívánunk!
Dejan Desnica: – Nagyon kemény mérkőzésen tudtunk nyerni egy nagyon jól játszó Újpest ellen. A három téli igazolásukkal megerősödtek és sokkal jobb lett a játékuk is. Kemény munkát végeztünk az utóbbi hetekben, mert nagyon fontos két hét van előttünk, három erős ellenféllel találkozunk és szeretnénk őrizni a jó pozíciónkat.

Női Extraliga 10. forduló
Újpesti TE – Szent Benedek RA 0:3 (–19, -18, -20)
Újpest, 221 néző. V.: Horváth M., Bátkai-Katona.
UTE: Krasteva 10, Gyimes 4, Ovecková, Koleva 14, Del Rio 2, Manninger 3. Cserék: Karabaseva, Dömsödi (liberók), Szabó L. 3, Ambrosio 2, Durst. Vezetőedző: Horváth András.
Szent Benedek: Bleicher 4, Savovic 8, Koprivica 8, Stijepic 13, Kiss G. 15, Jimerson 9. Cserék: Fáth, Baksa (liberók), Vacsi 1. Vezetőedző: Dejan Desnica.

A mérkőzést ide kattintva tudja végignézni.

 

 

Kapcsolódó hírek