Magabiztos győzelmet arattunk a Delta RSE ellen

 Kategória: Egyéb

3:0-s eredménnyel nyertünk hazai pályán az érdi csapat ellen.

Füredi pontokkal indult a találkozó, koncentráltan és dinamikusan indítottuk a játékot, ezt a lendületet pedig sikerült az egész szett alatt megtartani. Már 11:2-nél hatalmas előnybe kerültünk, de egy pillanatra sem lankadt a figyelmünk, gyűjtöttük a pontokat végül pedig 25:9-re vittük a szettet. A második szettet ellenfelünk kezdte jobban, zsinórban 4 pontot szerzett, határozottan menetelt, miközben mi az előző szett sikere után bealudtunk. Az időkérés után magunkhoz tértünk, és behoztuk a hátrányunkat, majd 16:16 után átvettük a vezetést. Ekkor már nem álltunk meg, gyarapítottuk a pontjainkat és 25:19-es végeredménnyel lezártuk a játszmát. A harmadik játékrészt végig koncentráltan játszottuk, a szett közepén 19:9-nél már 10 ponttal vezettünk. Végig domináltuk a szettet, majd 25:14-es eredménnyel nyertünk.

NB II-es csapatunk legközelebb január 7-én, vasárnap lép pályára Ajkán a RÖPISULI SE ellen.

SZBRA II.-Delta RSE (3:0)

(25-9,25-19,25-14)

helyszín: Szent Benedek Gimnázium sportcsarnoka

SZBRA II:Krakoczki,Schneider,Magyarossy,Mayerhoffer,Szakály,Lovász. csere:Nagy, Mária(liberók)Kapronczai, Erdélyi,Honfi,Kiss,Meszlényi. Vezetőedző:Szőke Zoltán

Delta RSE: Szokolai, Vincze,Gattyán,Fodor,Ürögi,Cseh.csere:Kiss(liberó),Fodróczy,Riedl,Kiss, Bakos,Méhn,Szilváss. Vezetedző:Dömötör-Mátrai Beáta Mária

 

Kapcsolódó hírek