Megszorongattuk az alapszakaszgyőztest!

 Kategória: U20

8. helyen zárta az alapszakaszt U20 II. osztályú csapatunk!

Csapatunkra 2 hazai mérkőzés várt az alapszakasz utolsó fordulójában. A minimális célunkat, a bentmaradást az előző fordulóban már biztosítottuk, így komolyabb izgalom nélkül léphettünk pályára. Az ellen a Veszprém ellen kezdtünk, akiket jól ismerünk, többször is játszottunk már velük, legutóbb néhány héttel ezelőtt az U17 bajnokságban. Akkor 3-1-es vereséget szenvedtünk tőlük, ezért hazai környezetben fűtött minket a visszavágás vágya! Ennek szellemében nagy elánnal kezdtük a mérkőzést, jó ritmusban röplabdáztunk, azonban17-11-es előnyünknél megtört valami, a VESC nagyobb sebességre kapcsolt és mi nem bírtunk reagálni a játékukra! A nagy előnyből elbukott első szett rányomta bélyegét a másodikra is, sajnos simán kikaptunk, a harmadikban mutattunk némi életjelet, de itt is a vendégek koncentráltak jobban a szoros végjátékban! Második meccsünkön az ellen a Máv Előre ellen kellett helytállnunk, akik a bajnokság eddigi szakaszában veretlenül, mindössze 2 szettet veszítve álltak! A fehérváriak könnyedén nyerték a nyitó felvonást, akadémistáink azonban elképesztő fordítást bemutatva, már 2-1 arányban is vezettek, de a több, már Extraligában is bizonyitó játékossal felálló listavezető nem szerette volna elveszíteni makulátlan mérlegét, így a folytatásban újabb fordítást követően igazolták a papírformát!
Csapatunk 3 győzelemmel, 8-ik helyen zárta az alapszakaszt!

Nacsa Gábor edző: A Fehérvár igazolta jó hírét, méltó esélyesei lehetnek az első osztályba való feljutásnak! A sors furcsa fintora, hogy a bajnokság két legerősebb csapata ellen játszottuk a legjobb meccseinket, azonban a velünk hasonló szinten lévő együttesek ellen sokadjára is megremegtünk! Ha ezt a hullámzást ki tudnánk javítani a folytatásban, nagyobb célokért is küzdhetnénk!

Torma Ágnes U20 II.osztály Nyugat alapszakasz 4.forduló

SZBRA II.- VESC Kék 0-3 (-22,-19,-22)
SZBRA II.-Máv Előre kék 2-3 (-17,21,21,-12,4)

Játékosok:Szőke Hanna,Erdélyi Petra,Benkő Kinga,Visnyei Natália,Hőbe Rebeka,Stankovics Réka.Magyarossy Anna,Bakony Anna,Bernáth Réka,Kenyeres Olívia,Vincze Kira,Tóth Gréta,Szabó Lujza,Blahó Nóra. Edző:Nacsa Gábor

 

Kapcsolódó hírek