Minőségi tudást, keresett szakmákat adunk diákjainknak!

 Kategória: Egyéb

27 diák, 4,22-es átlaggal sikeresen letette az ágazati alapvizsgát Sport technikum képzésünkön. A két tanévet lezáró technikusi vizsga után a következő három év egyre inkább a gyakorlati tananyagra fókuszál.

Kizárólag 4-es és 5-ös érdemjegyek születtek a vizsgán-tájékoztatott Halász Györgyi a Balatonfüredi Szent Benedek Középiskola és Kollégium tanára.

“Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, hogy ilyen szép eredményeket produkáltak és, hogy ilyen jól sikerült ez az első két év! Ez is azt mutatja, hogy ezzel a képzéssel jó úton vagyunk! Ehhez a gyerekek szorgalma és tehetsége mellett szükség volt tanáraink összefogására is, egymást támogattuk, segítettük egész évben az oktatás kialakítása során! ”

A diákokat biológiából és anatómiából Lövei Gabriella Zsuzsanna, edzéselméletből és a lányokat gimnasztikából Halász Györgyi, a fiúkat gimnasztikából és edzésprogramokból Lelkes Gábor készítette fel. A gyakorlati vizsga egy 20 perces gimnasztikai bemelegítés levezetése volt.

Az iskola célja, hogy a diákok az edzői pálya mellett más feladatkörökkel is megismerkedjenek, melyekre szintén nagy a kereslet a munkaerőpiacon. Ezért ebben az évben játékvezetői és jegyzőkönyvvezetői képzéseken is részt vehettek. A diákok az elméleti tudás megszerzésével párhuzamosan sajátíthatták el a gyakorlati tudást is, hiszen rendszeresen ott ülhettek a kézi -és röplabdameccseken. Többen pedig már használják is megszerzett képesítésüket, játékvezetőként a fiúk a kézilabdameccseken, jegyzőkönvvezetőként a lányok pedig a röplabda utánpótlás mérkőzéseken.

Iskolánk ötéves Sport technikum képzésén a sporttal szorosan összefüggő tantárgyak mellett a gyerekek sportpszichológiát, kommunikációt, pénzügyi ismereteket is tanulnak, tagozatunkra minden évben többszörös a túljelentkezés!

Páros erőfejlesztés gyakorlat a technikusi vizsgán

Reakcióképesség fejlesztés gyakorlat a technikusi vizsgán

 

Kapcsolódó hírek