MVM Magyar Kupa: jó úton a négy közé
Tekintélyes előnyt szereztünk hazai pályán, visszavágó pénteken.
Tompán kezdtük a mérkőzést, amit a vendégek ki is használtak és 4 pontos előnyt építettek. Először 11-nél értük utól az UTE-t, majd 13-12-nél először vezettünk a meccs folyamán. Bár összeállt a blokkunk és támadásban is sokat javultunk, a lila-fehérek nem adták könnyen magukat, sokáig nem is tudtunk előnyhöz jutni. A hajárát 18-18-nál nyitottuk meg és akkor már abban a ritmusban játszottak a lányok, amit vártunk. Sorozatban gyártották a pontokat és 25-19-nél fejeztük be a nyitó szettet.
Szorosan indult a második játszma is, bár 4-3-nál az Újpest átvette a vezetést, egyenlítettünk és pillanatok alatt magabiztos előnyt szereztünk. Hiába kért időt a vendégek mestere, nem volt megállj. Tia Jimerson blokkban és támadásban is megoldhatatlan feladat elé állította ellenfelünket, ráadásul egy remek nyitássorozatával már tíz fölé ment a két csapat közti különbség. Bár becsülettel küzdöttek a vendégek, már nem tudták szorossá tenni a szettet.
Villámrajtot vettünk a harmadik játszmában. Egyértelmű fölényben játszottunk és azt a magabiztos formánkat hoztuk, amit az őszi szezon nagy részében. Nagyon gyorsan 10 pontos előnyhöz jutottunk, és nem volt megállás. Futószalagon gyártottuk a pontokat, a túloldalon pedig minden önbizalom elillant, így talán a vártnál is sokkal magabiztosabban nyertük a záró felvonást 25-7-re.

Ez volt idén az utolsó hazai meccsünk, az évtől pénteken 18 órától, ennek a meccsnek a visszavágóján búcsúzunk.
Dejan Desnica: Nagyon kemény küzdelem volt az első játszmában, az újpestiek remekül felkészültek a játékunkból, ráadásul egy nagyon jó játékossal erősödtek is. A lányok nagyon jól dolgoztak az elmúlt két hétben, és ennek a munkának az eredménye kijött a folytatásban. Fontos volt, hogy hazai pályán győzelemmel köszönjünk el az idei évre a közönségünktől, de nekünk még nincs vége az évnek, pénteken Újpesten is nyerni szeretnénk.
MVM Női Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Szent Benedek RA – Újpesti TE 3:0 (19, 12, 7)
Balatonfüred, 70 néző. V: Szarka, Árpás.
SZBRA: Bleicher R. 6, Szavovic 11, Koprivica 4, Sztijepic 12, Kiss G. 10, Jimerson 10. Csere: Fáth, Baksa (liberók), Szerényi, Vacsi, Dimitric, Lekic 1. Vezetőedző: Dejan Desnica.
UTE: Koleva 8, Morozo 2, Petőváry 2, Kraszteva 5, Gyimes 1, Bagyinka. Cserék: Karabaseva, Dömsödi (liberók), Szabó L., Manninger 1, Durst 1, Kis D. 1. Vezetőedző: Horváth András.
A visszavágót pénteken 18 órától játszuk Újpesten-az lesz az idei utolsó mérkőzésünk.

