Nagy csatában nyertünk Kaposváron
Döntő szettben szereztük meg a győzelmet az alapszakasz utolsó mérkőzésén.
A Kaposvár melegedett gyorsabban játékba és 5-5 után egy jó szériával 10-6-ra vezetett, amikor Dejan Desnica kikérte első idejét. Bár gyorsan sikerült felzárkóznunk egy pontra, az egyenlítés helyett azonban ismét a hazaiak jutottak három pontos előnyhöz. Feladó poszton Bleicher Réka helyett jött Norene Iosia, ami jó húzásnak tűnt, röviddel a csere után 14-nél egyenlítettünk. Kemény küzdelem folyt minden pontért és egy pillanatnyi megingásért is komoly árat kellett fizetni. Ennek elszenvedői mi voltunk- 17-17 után állva hagyott bennünket a Kaposvár és meglepően könnyen megynyerte az első játszmát. (25-17)
Hogy nem volt véletlen a szettsiker, azt nagyon gyorsan bizonyította a Kaposvár. A második játszmában pillanatok alatt elhúztak 5-1-re. Pontatlanul játszottunk, érthetetlen hibákat követtünk el, így sokáig nem is csökkent a különbség. Először 10-5-nél „ráztuk meg” magunkat, végre összeállt a blokkunk, ezzel pedig a vezetést is átvettük, jöhetett az első kaposvári időkérés. Minden pontért meg kellett küzdenünk, de a játékunk elkezdett hasonlítani ahhoz, ami egy kupadöntős csapattól joggal elvárható. Ez pedig meg is hozta az egyenlítésünket. (20-25)
Szorosan indult a harmadik játszma, de itt már érezhető volt, hogy kisebb fölényben vagyunk. Ez 7-7 után már látható is volt-nagyon gyorsan sikerült négy pontos előnyt építenünk. Hiába kért időt a hazai kispad, nem törte meg a lendülenket, folyamatosan növelni tudtuk a különbséget. A szett végére sem remegett meg a kezünk, így ezt a játszmát is behúztuk. (17-25)
Gyorsan három pontos előnyt szereztünk a negyedik játszma elején. A Kaposvár azonban nem adta fel és visszajött egy pontra, sőt, 13-12-nél a vezetést is átvették, majd erre rátettek még egy pontott. Jött is Dejan Desnica időkérése, de ezzel sem sikerült kikecmeregnünk a gödörből. Tovább növelték az előnyüket a hazaiak és 21-16-nál ismét időt kértünk. Hatalmas küzdelem folyt minden pontért, de ezeknek a pontoknak a többségét most mi zsebeltük be és felzárkóztunk 23-22-re, azonban szettet már nem tudtuk megmenteni. (25-23)
A mindent eldöntő játszmában már az elején megléptünk három ponttal, és ezt az előnyt a térfélcseréig tovább tudtuk növelni. A harmadik szetthez hasonlóan ismét fölénybe kerültünk, és nem is remegett meg a lányok keze. A végén, ha a vártnál nehezebben is, de megnyertük a mérkőzést, és két pont előnnyel a Nyíregyháza előtt, az alapszakasz harmadik helyén végeztünk. (11-15)
Vincent Lacombe: – Sikerült jól kezdenünk a mérkőzést. Sajnos a második szettben elvesztettük a ritmusunkat és a magabiztosságunkat, aminek köszönhetően gyorsan szett hátrányba kerültünk. A negyedik játszmában ismét jó játékot mutattunk. A döntő szett sosem egyszerű, sajnos elvesztettük az agresszivitásunkat. Következő feladatunk, hogy felkészüljünk a rájátszás mérkőzéseire.
Dejan Desnica: – Ez volt az utolsó mérkőzésünk alapszakaszban és fontos volt a győzelem. Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz a meccs. Kemény edzések vannak mögöttünk és ez érződött is a játékunkon. Ismét bebizonyosodott, hogy nem lehet félvállról venni semelyik csapatot, mert könnyen csúnya meglepetésbe futhatunk vele. Megszereztük az alapszakasz harmadik helyét, most pedig jön a nagy feladat, a Magyar Kupa döntő. Ott is kemény küzdelem vár ránk.
Női Extraliga, alapszakasz, 14. forduló
1. MCM-Diamant Kaposvár – Szent Benedek RA 2:3 (17, –20, –17, 23, –11)
Kaposvár Aréna, 300 néző. V: Tillmann, Barabás.
KAPOSVÁR: Grbac 3, Matics 16, Wirth 6, Basnyakova 20, Szedmák 12, Lemmens 7. Csere: Szpin (liberó), Hegyi. Vezetőedző: Vincent Lacombe.
SZBRA: Bleicher 1, Savovic 9, Koprivica 22, Stijepic 15, Kiss G. 19, Vacsi 5. Csere: Fáth, Baksa (liberók), Jimerson 8, Iosia, Lekic 5. Vezetőedző: Dejan Desnica.
A mérkőzést ide kattintva tudja megnézni.

