Nagy küzdelem hazai pályán!

 Kategória: U17

Egy győzelem, egy vereség U17 II. osztályú csapatunk balatonfüredi tornájának mérlege!

Sérülések és betegségek miatt szokatlan felállásban játszottunk hazai pályán a Győr és a Kaposvár ellen. A lányok a nem mindennapi helyzet ellenére lelkesen és motiváltan kezdtek a Győr ellen. Remek csapatmunkával, jó nyitásokkal határozottan nyertük az első szettet. A második játékrészben már szorosabb volt az állás, de végül itt is mi örülhettünk a hosszúra nyúlt játszma végén. A harmadik játékrészt ismét könnyen hozták a füredi lányok!
A tabellavezető Kaposvár ellen már nehezebb dolgunk volt. Az első két szettben alulmaradunk, ez azonban nem tört meg bennünket, a harmadik játékrészben megmutattuk, hogyan tudunk küzdeni, és egy izgalmas, fordulatos végjátékban megszorongattuk ellenfelünket.

Varga László edző: Sok sérüléssel és betegséggel küzdünk, de a lányok ilyen körülmények között is, amit lehetett, kihoztak magukból a pályán, elégedett vagyok! Köszönjük a szülők lelkes szurkolását!

Szalayné Sebők Éva U17 II.osztály Nyugat alapszakasz

SZBRA II.-SZESE (3:0)
(25-15,28-26,25-10)

KASI U17sárga-SZBRA II. (3:0)
(25-16,25-16,26-24)

Ébner Laura, Marányi Mira Bonita, Guba Lotti, Balaskó Vivien, Gyüre Elina, Németh Innocencia, Molnár Csenge, Somogyi Gabriella, Detrik Nárcisz, Kiss Boglárka. Vezetőedző: Varga László

Kapcsolódó hírek