Nagy küzdelemmel indult a szezon!
A Tatabánya és a Fehérvár csapata ellen kezdődött a bajnokság!
A szezon első fordulójában Tatabányára utaztunk, ahol először a székesfehérvári csapattal álltunk szemben. Az első szettben sikerült jól indulni, pontos szép játékkal nyertünk. A második játszmában több hibás érintést is elkövettünk, ami elbizonytalanította a játékosokat, ezzel megnehezítve a saját dolgunkat. A kialakult helyzetet sajnos az ellenfelünknek sikerült kihasználnia és előnyére váltania, először fordítottak az álláson, majd meg is nyerték a mérkőzést.
Egy rövid pihenőt követően el is kezdtünk a második meccsünket a hazai csapat ellen. Itt egy sokkal erősebb gárdával álltunk szemben. Igaz mindent beleadva küzdöttek a mieink, ám ez is kevésnek bizonyult, így ellenfelünké lett a győzelem.
Stefanovics Krisztián edző: Úgy gondolom, hogy egy igen tanulságos napot zártunk, ahol ellenfeleink megmutatták azokat a gyenge pontjainak, amiken változtatnunk kell a továbbiakban, de emellett jó volt látni, hogy mennyire tudnak küzdeni a lányok!
Dr.Kotsis Attiláné U16 II.osztály Nyugat alapszakasz
Máv Előre kék-SZBRA 3:1(21-25,25-22,25-23,25-20)
SZBRA-TRSE 0:3 (20-25,15-25,9-25)

Császár Rebeka, Pfeffer Marina, Könczöl Maja, Nánási Anna, Pintér Zselyke, Kelecsényi Léna, Gacza Katinka. Vezetőedző: Stefanovics Krisztián
