Nem sikerült elkapni a Sopront!

 Kategória: Egyéb

Ahogy legutóbb, most is egy fordulatos mérkőzésen maradtunk alul!

Márciusban kiélezett ötszettes mérkőzésen maradtunk alul a Sopron csapatával szemben idegenben, ezért nagyon készültünk arra, hogy most pénteken hazai pályán sikerül nyernünk! Kitartóan küzdöttünk, voltak jó elemek a játékunkban, de sokat is hibáztunk, helyzetünkön pedig a cserepad sem tudott segíteni. A szerencse is sokszor ellenfelünknek kedvezett, neki pattant minden labda, így az első két szettet a vendégcsapat vitte. A harmadik és a negyedik játékrészben sikerült jól kijönnünk a végjátékokból, így két nyert szettel egalizáltunk. Ez megadta az önbizalmat csapatunknak, lelkesen és dinamikusan kezdtük a mindent eldöntő játszmát, ami azonban végül kicsúszott a kezünkből.

Varga László edző: Továbbra is tabellavezetők vagyunk az alsóház nyugati csoportjában, még három mérkőzés vár ránk a rájátszásban. Természetesen mindig nyerni akarunk, de NB II-es csapatunknál elsősorban a tapasztalatszerzés a cél és az, hogy kipróbáljuk azokat az elemeket, amiket edzésen tanulunk.

SZBRA Junior-SMAFC 1860 2:3
(21-25,22-25,25-21,25-22,10-15)

Játékosok: Botos-Jeskó Szira, Uza Flóra Viktória, Vincze Kíra, Benkő Kinga, Németh Innocencia, Németh Emília, Tulok Nóra, Stankovics Réka, Visnyei Natália Edit, barna Boglárka, Szabó Lujza. Vezetőedző: Varga László

Kapcsolódó hírek