Óriási csatákat vívtunk!
Legyőztük a Kaposvárt, játékunk a szombathelyiek ellen viszont most nem volt elég.
Csaknem egy hónap kihagyás után lépett pályára Kaposváron U15-ös csapatunk. A sok technikai edzés meg is hozta az eredményét, sikerült javítani az előző tornán mutatott nyitásfogadási hibáinkon. Mindkét meccsen óriási csatát vívtunk. Látványos, hosszú labdameneteket láthattak a szurkolók. A támadások befejezésében azonban nem remekeltünk.
Besenyei Attila edző: Maradt bennem néhány tüske. Egyrészt hiába sikerült az kaposváriak ellen kiharcolni a 3:0-ás győzelmet, rengeteg pontot adtunk ellenfelünknek, aki élt is a lehetőséggel és szorossá tette a szetteket. Másrészt tudtam, hogy ez a játék a szombathelyiek ellen kevés lesz. Sajnos így is alakult. Támadásainkat nem tudtuk befejezni és utána kapkodás lett a vége. Többször is volt szettlabdánk, de nem tudtunk élni ezzel a lehetőséggel. Küzdésben óriásit léptünk előre, de most kicsit elkerült a szerencse minkent. Kiemelném a liberók és a centerek munkáját. Gratulálok mindenkinek, folytatás április 29-án Veszprémben.
dr. Kotsis Attiláné U15 OGYB II. osztály Nyugat középszakasz
KASI U15 sárga – SZBRA 0:3 (28, 22, 24)
SZBRA – SZOSI B 0:3 (-25, -18, -28)