Polányi Panni: Megtanultam, hogy akármi lehetséges!

Svájcban is megfordult, most pedig Japánban él és röplabdázik egykori akadémistánk. Sorozatunkban olyan fiatalokat mutatunk be, akik korábban klubunknál sportoltak, ma pedig egy másik országban élnek. A sorozat első részében Polányi Pannival beszélgettünk.

Visszaolvastam a legutóbbi interjúnkat, amit éppen három évvel ezelőtt , 2023 februárjában adtál, mikor másodjára is elnyerted a hónap utánpótlás játékosa díjat klubunknál. Mikor a terveidről kérdeztelek, már akkor nagyon határozottan fogalmaztál, egész pontosan azt mondtad, “külföldön szeretnék tanulni olyan hamar, amilyen hamar csak lehet.” Miért volt benned már akkor nagyon erős ez a vágy?

Egyszerűen úgy éreztem, hogy nem csinálok eleget. Nem volt elég a röpi es a suli, valahogy ki akartam lépni ebből a körforgásból. 15 éves koromig síversenyző voltam, ami abszolút kinyitotta előttem a világot. Nem tudtam mindazok után egy helyen, egy városban megmaradni, hiszen tudtam, milyen sok lehetőség várhat rám a nagyvilágban, hányféleképpen élhetném az életem.

Mi történt veled azóta? Úgy tudom, nem is egy országban fordultál meg az elmúlt években?

Először is magántanuló lettem a Lóczy Lajos Gimnázium magyar-angol két tanítási nyelvű gimnáziumi képzésén, és tizedikes koromban Svájcba költöztem, auperként dolgoztam. Svájcot főként a német nyelv gyakorlása miatt választottam. Volley Köniz nevű röplabda csapathoz igazoltam. Itt körülbelül egy évet voltam és röpiztem. Nagyon jól megtanultam a németet és rengeteg tapasztalatot szereztem. Sok felelősséggel is járt, hogy két kisgyerekre vigyáztam heti négy nap. A családdal, akiknek dolgoztam nagyon nagy szerencsém volt, rettentő kedvesek és segítőkészek voltak. Támogattak a tanulásban és a röplabdában. Sosem kellett mellőznöm ezeket a munka mellett, emiatt nagyon hálás vagyok nekik. 2024 májusában jöttem haza nyárra. Budapesten a BeachSport SE-nél kezdtem el strandröplabdázni napi szintű edzésekkel. Az egyik régi sícsapattársam volt olyan kedves, hogy felajánlotta a lakását Budapesten, ahol eltöltöttem a nyaram egészen szeptember 11-ig, amíg ki nem repültem Japánba.

Hogy jött számításba Japán, hogyan kerültél ki és mekkora volt a kultúrsokk az első időben?

Ez egy elég vicces történet. Kiskoromban a családommal Ausztráliában éltünk egy kis ideig. Mindig is nagyon visszavágytam oda, és úgy döntöttem, az lesz a következő úticélom. Ezért is kezdtem el a strandröplabdát. Viszont elég meglepetésszerűen nyár közepe felé elutasították a vízum kérelmemet (working holiday) mivel még nem végeztem el a gimnáziumot. Gyorsan el kellett gondolkodnom mit tegyek, mert abban biztos voltam, hogy ősztől egy új országban szeretnék élni. Ekkor jött szóba Japán, hiszen egy csodálatos hely, mindig is a bakancslistámon volt, és természetesen röplabdában is nagyon erősek. A vízum intézése egy nagyon hosszú és nyűgös időszak volt, de nem kicsit sírtam örömömben, amikor megkaptam:).
Sokat hallottam korábban Japánról, szóval teljesen tisztában voltam vele, hogy milyen itt a kultúra. Sokat tanultam és könyveket is olvastam, hogy véletlenül se legyek tiszteletlen vagy teher a társadalom számára. Emiatt kultúrsokk nagyon nem ért. Természetesen rengeteg különbség van, amik nagyon meglepőek, ha egyet kéne kiemelnem az talán a kor szerinti hierarchia.

Hogyan telnek ott a mindennapjaid?

Innen is szeretném megköszönni Keiko Uratának és Miki Ishiinek, hogy segítettek nekem. Velük vettem fel a kapcsolatot mielőtt kimentem, ők segítettek a mostani csapatom megtalálásában, és együtt edzettünk strandröplabdát.
A mostani mindennapjaim rettentően zsúfoltak. Elsősorban a tavaszi érettségire készülök teljes gőzzel az év végi vizsgák mellett. Mindezek mellett egy japán nyelviskolába járok napi négy órát. Nagyon élvezem tanulni a nyelvet! Sajnos Japánban szinte egyáltalán nem beszélnek angolul, emiatt nagyon nehéz volt a kommunikáció az elején. Nagyon sokan segítettek és nagyon sok embert megszerettem, akikkel végre lassan képes vagyok beszélgetni is.  Jelenleg a Hachioji Goldstars csapat tagja vagyok, viszont a Wased University csapatával edzem főként. Napi négy óra kemény edzésünk van. Labdás, erősítő, gyorsító és futó is. Későbbiekben miután végeztem a gimnáziummal és a nyelviskolámmal, lehetségesnek tartom, hogy ide fogok felvételizni, mivel nagyon magas mind az oktatás, mind a röplabda edzések színvonala. Szeretném meghálálni azt a sok mindent, amivel folyamatosan önzetlenül segítik a mindennapjaimat, arról nem is beszélve hogy milyen jó barátokra tettem szert a csapaton belül.

Mit gondolsz, mit tanultál meg az elmúlt évek kalandozásaiból, akár magadról akár a világról?

Azt tanultam, hogy akármi lehetséges! Mikor még Magyarországon éltem, annyira bonyolultnak tűnt minden, de ha egyszer ráfordítottam az időm és energiám, akkor mindent meg tudtam csinálni, amit csak akartam. Igaz borzasztóan nehéz volt felépítenem ezt az életet, az elején segítségek nélkül, teljesen egyedül egy olyan helyen, ahol nem hogy az anyanyelvemet nem értik, de még a tanult nyelveim közül sem beszélik egyiket sem. Nagyon fáradtságos munka volt, de akárhányszor újra csinálnám. Sosem éreztem magam még ennyire úgy, hogy ott vagyok, ahol lennem kell, mint most. Ezt főként az engem körbevevő embereknek köszönhetem. Meglepően sok pozitív csalódás ért. Rengetegen segítettek önzetlenül csupán jóindulatból viszonzást nem várva.

Tudod-e már, hogy hol szeretnél hosszútávon berendezkedni? 

Még abszolút nem. Nagyon szeretem Japánt, tanulóként, fiatalként nagyon jó hely, de a munkakultúrájuk számomra taszító. Amit tudok, hogy egyetemen valamilyen természettudományt szeretnék itt tanulni.

Milyen gyakran jársz haza? Mi hiányzik legjobban itthonról?

A vizsgáim miatt évente tavasszal mindig muszáj hazamennem, és arra is volt lehetőségem eddig minden évben, hogy karácsonykor is hazautazhassak, ami miatt nagyon hálás vagyok a szüleimnek! Legjobban a testvéreim és a kiskutyusom hiányzik otthonról. Meg persze a lángos! 😊