A pénteki nyílt edzés képes összefoglalója

 Kategória: Egyesület, Galéria

Izgatottan vártuk a péntek délutánt, amikor lehetőség nyílt arra, hogy megnézzük a felnőtt bajnok csapat edzését.

Szép számmal érkeztek az érdeklődők, természetesen sok ismerős arcot láttunk.

A Milodanovic Andrea vezetésével zajló edzésbe a serdülő, gyerek, mini játékosok és az újonnan érkezők is bekapcsolódhattak. Egy-két kondi gyakorlat után közös labdás bemelegítés, pár bemutató gyakorlat és persze közös játék volt. Az edzés végén egy kis ünneplésre is sor került, hiszen felnőtt játékosunkat, Molnár Bettinát köszöntöttük születésnapja alkalmából.

Köszönjük a felnőtt csapatnak és edzőjének, hogy betekintést engedtek az edzésmunkájukba, és köszönjük azoknak, akik eljöttek hozzánk!

Reméljük még találkozunk – kivel a pályán, kivel a lelátón…! 🙂

Hajrá Füred! Hajrá Szent Benedek!

 

Kapcsolódó hírek