Szerződést hosszabbítottunk Dejana Lekiccsel

 Kategória: Felnőtt

A második szezonját kezdi nálunk a szerb játékos.
A tavaly nyári átigazolási szezonban érkezett csapatunkhoz Dejana Lekic. A fiatal, 22 éves, két poszton (szélső ütő, átló) bevethető játékos ugyan nem volt alapember a tavalyi csapatunknak, de szinte minden fontos meccsen pályára lépett és fontos pillanatokban emlékezetes teljesítményt nyújtott. Érezhetően sokat fejlődött, így a szakmai vezetésünk úgy döntött, hogy újabb szerződést kínál neki, amit el is fogadott.

-Örülök, hogy bizalmat kaptam a folytatásra és továbbra is Balatonfüreden játszhatok. Megkedveltem a várost, és a klubot, nem is volt nehéz meghoznom a döntést, amikor szerződést kaptam. Tavaly nagyon szép eredményeket értünk el, amivel kiharcoltuk a nemzetközi kupaindulást. Ez egy szintlépés lesz a klubnak és nekem is, amit nagyon várok-mondta Dejana a szerződése aláírása után.

– Dejana egy fiatal tehetség, aki tavaly nyáron abban a reményben csatlakozott hozzánk, hogy hosszú távon velünk építi a karrierjét. Ennek megfelelően egész évben szorgalmasan dolgozott, amikor játéklehetőséghez jutott, azt maradéktalanul meghálálta. Szélső ütőként és átlóként is bevethető volt, a jó szereplésnek köszönhetően pedig egyre magabiztosabb is lett. Örülök, hogy folytatjuk a megkezdett munkát és hogy olyan társak érkeznek mellé, akik még inkább segítik majd a fejlődését-fejtette ki Komáromi Sólyom Csilla, klubunk operatív igazgatója.

Kapcsolódó hírek